Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Negyven kilogramm dúsított urán Vlagyivosztokba

Elszállított jelentős mennyiségű magas fokon dúsított uránt Lengyelországból a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a nukleáris anyagok biztonságos tárolására tett általános erőfeszítések keretében.


Dátum: 2006-08-10 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:24.054363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint arról az ENSZ-szerv csütörtökön beszámolt, 40 kilogramm atomfegyverhez felhasználható uránt szállítottak el zerdán a lengyel nukleáris kutatóintézetből az oroszországi Novoszibirszkbe, ahol fegyverzeti célra már nem alkalmas hatásfokúvá alakítják át. A még a hidegháború alatt létesült lengyel kutatóintézet a Varsótól mintegy 30 kilométerre délnyugatra álló Swierkben áll. A létesítményt a rendszerváltás óta a kórházi diagnosztikai eljárásokban használatos radioaktív izotópok előállítására használták. A NAÜ a saját közlése szerint eddig 195 kilogramm magas fokon dúsított uránt szállított vissza Oroszországba a szovjet időkben, különböző együttműködési programok keretében külföldi kutatóintézeteknek juttatott anyagokból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek