Pakisztán segített Nagy-Britanniának
A pakisztáni hatóságok számos letartóztatást eszközöltek az országban, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy a brit biztonsági szolgálatok meghiúsítsák több, Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgép felrobbantását - jelentette be csütörtökön a pakisztáni külügyminisztérium.
Dátum: 2006-08-11 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:24.345041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Pakisztán fontos szerepet játszott abban, hogy felfedezzék és felszámolják ezt a nemzetközi terrorhálózatot" - közölte Tasznim Aszlam külügyi szóvivő. Pakisztánban letartóztattak néhány személyt, akik együttműködtek a Nagy-Britanniában működő sejttel - tette hozzá részletek ismertetése nélkül. Egy másik biztonsági forrás azt mondta, hogy két vagy három személyt vettek őrizetbe néhány nappal ezelőtt Lahorban és Karacsiban. Előzőleg egy pakisztáni illetékes közölte, hogy a pakisztáni titkosszolgálatok is segítették a brit biztonsági szolgálatokat abban, hogy meghiúsítsák a merényletre szövetkezést. "Pakisztán aktívan részt vett abban, hogy a merényletek ne történhessenek meg. Nagyon szoros együttműködés volt a két ország titkosszolgálatai között" - mondta a magát megnevezni nem kívánó forrás.
Belbiztonsági illetékesek azt is elmondták, hogy néhány héttel ezelőtt letartóztattak egy iszlám szélsőségest az afgán-pakisztáni határ közelében, aki hozzásegített a nyomra vezetéshez, és fontos szerepet játszott az "összeesküvés felfedésében". Ez segítette a brit hatóságokat abban, hogy letartóztassák a gyanúsítottakat Nagy-Britanniában. Az összeesküvés felgöngyölítésében a munka legjavát a brit ügynökök végezték el, de fontos "kulcsot" kaptak Pakisztánból - mondta egy biztonsági illetékes, aki hozzátette: "Néhányan a Nagy-Britanniában őrizetbe vettek közül kapcsolatban állnak az al-Kaidával." Pakisztán megtudta, hogy al-Kaida emberei "egy valahol Afganisztánban tartott találkozójukon megvitatták a merénylettervet".
Pakisztán Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese a terrorizmus elleni harcban, bár az ország maga is harcban áll az iszlám szélsőségesekkel. A tavaly júliusi londoni metrómerényletek elkövetői közül négyen pakisztáni származásúak voltak.
MTI - fidesz.hu