Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kakukktojás baloldali jelöltek

A független jelöltként való induláshoz hozzájárulhat az is, hogy a kormány népszerűségvesztése miatt egyesek úgy gondolják, így könnyebben nyerhet majd a baloldali jelölt.


Dátum: 2006-08-11 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:24.929376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Országszerte egyre több városban támogatnak független polgármesterjelöltet a koalíciós pártok: több helyen is volt MSZP-s, illetve SZDSZ-es polgármesterek, alpolgármesterek indulnak függetlenként vagy úgynevezett civilként. Ennek csak egyik lehetséges magyarázata az, hogy a Gyurcsány-csomag megszorításai miatt mind több településen és fővárosi kerületben tapasztalható belső ellentét a koalíciós erőkben és között: hozzájárulhat a független jelöltként való induláshoz az is, hogy a kormány népszerűségvesztése miatt egyesek úgy gondolják, így könnyebben nyerhet majd a baloldali jelölt

Az MSZP és az. SZDSZ Esztergomban sem indít önálló polgár mesterjelöltet, hanem a független Horányi Lászlót, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetőjét támogatja. Láposi Elza, az MSZP helyi elnöke tegnap a jelöléssel kapcsolatos sajtótájékoztatón nem is rejtette véka alá a független polgármesterjelölt támogatásának okát, mint mondta, céljuk a mostani városvezetés leváltása, s egy pártokon kívüli jelölt nagyobb támogatottságra számíthat a szavazóktól. Tatán is egy független polgármesterjelölt mögött sorakozott fel a helyi MSZP és SZDSZ: Lendik Józsefet a tatai Városgazda Kft. vezetőjét támogatják, aki nem tagja egyik pártnak sem.

Mint ismert, Salgótarjánban kilép az MSZP-ből Puszta Béla, a város jelenlegi szocialista polgármestere, s független polgármesterjelöltként indul az őszi önkormányzati választáson. A nógrádi megyeszékhely első emberével tavaly fordult szembe a helyi MSZP, s már akkor kijelentették, nem a mostani városvezető, hanem Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke lesz a helyi polgármesterjelöltjük. A fővárosi XVI. kerületben a nyolc éve polgármesterkedő Szabó Lajos Mátyás független jelöltként indul a választáson, mert a párt belső háborúja eredményeként nem őt, hanem a városrész országgyűlési képviselőjét, Vidorné SzabóGyörgyit jelölte a posztra.

Óbudán az SZDSZ-ből lépett ki Csire János alpolgármester, aki független polgármesterjelöltként méreti meg magát október elsején. A konfliktus oka, hogy a szabad demokraták III. kerületi szervezete azt az MSZP-s Pető Györgyöt támogatja, aki a pártállami titkosszolgálat III/II-es tisztje volt. A két koalíciós párt körzetekre lebontott választási együttműködést kötött egymással.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek