Két nógrádi képviselő az Európai Parlamentben
Lemondott Nógrád megyei közgyűlési tagságáról Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő, helyére egy 44 éves balassagyarmati vállalkozó, Fazekas János került. Mindezt az illetékes megyei önkormányzati frakció is egyetértőleg jóváhagyta. Erről a két érintett tegnap sajtótájékoztatón számolt be.
Dátum: 2002-11-08 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:30.421768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balla Mihály azzal indokolta döntését, hogy beválasztották abba a 22 fős delegációba, amely a magyar országgyűlést Brüsszelben - az EU legfelső törvényhozási szintjén - az Európai Parlamentben, egyelőre megfigyelői státusban képviseli majd és jövő év tavaszától rendszeresen részt vesz annak ülésein. Elmondta: a magyar parlamenti pártok képviselői számarányuknak megfelelően kaptak helyet a küldöttségben és legfőbb munkájuk az lesz, hogy EU-csatlakozásunkat, annak főleg parlamenti vonatkozásait előkészítse. Balla Mihály hangsúlyozta: jelentős eredmény, hogy a delegációban dr. Surján László (MKDSZ) is helyet kapott, ezáltal két Nógrád megyei országgyűlési képviselője is van a 22 fős küldöttségnek. Reményét fejezte ki, hogy az ország érdekei mellett - kapcsolatrendszerük felhasználásával - Nógrád ügyeit is előbbre vihetik majd. Elmondta azt is, hogy első alkalommal ez év november 18-20-a között vesznek részt az Európai Parlament ülésén.
További elfoglaltságot, közfeladatot jelent Balla számára az is, hogy magyar részről ugyancsak tagja a NATO parlamenti közgyűlése delegációjának. Ilyen körülmények között döntött arról, hogy lemond megyei közgyűlési mandátumáról és átadja helyét fideszes párttársának, Fazekas Jánosnak.
A megyei közgyűlés leendő új tagja is bemutatkozott a sajtótájékoztatón: 44 éves balassagyarmati vállalkozó, cégvezető, két gyermek édesapja, tíz éve a Fidesz - Magyar Polgári Párt tagja.
Nógrád Megyei Hírlap online