A kormány csak a szükséges pénzek felét tudta előteremteni
Fónagy János az útfelújítási hiányosságokról, a MÁV tudatos szétrombolásáról és a Vásárhelyi-terv sokszoros átírásának következményeiről beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. Leszögezte: a grandiózus tervek megvalósítására a kormány csak a kívánt összeg felét tudta előteremteni.
Dátum: 2006-08-11 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:28.807109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kivitelezés szempontjából, amit eddig nem kezdtek el, azt ebben az évben már nem is fogják, amire eddig nem volt pénz, arra már nem is lesz - érvelt az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere. Mint fogalmazott, a meglévő hiányosságokon kívül Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter át kívánja gondolni a Vásárhelyi-terv ütemezését. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem bővítést, hanem a struktúra átalakítását tervezik, azaz a tározók délre tolását. Fónagy szerint ezek a változások nem a szakmai koncepciót szolgálják, hanem így akarják a forráshiányból származó késéseket szőnyeg alá seperni. Fónagy felhívta a figyelmet, hogy az eredetileg erre a célra szánt 10 milliárd forintból jelenleg alig a fele áll készen. Kitért arra is, hogy a terv megvalósítására 25 évet, azaz negyed évszázadot szánnak.
"A Fidesz ezt nem tartja helyesnek, ezért lassítás helyett az ütemezés betartására szólítja fel a kormányt" - fűzte hozzá.
A szakpolitikus az útfelújítások helyzetéről is szólt. Mint közölte, az elmúlt 3-4 évben az állami tulajdonú úthálózat katasztrofális állapotba került. Magyarázatként elárulta, hogy a 2006-ra tervezett 60 milliárdból mindössze 35-40 milliárdot tudtak előteremteni, miközben a szakemberek szerint évi 120 milliárdra lenne szükség. Végül a Magyar Állami Vasutak helyzetét elemezte, arra figyelmeztetve, hogy a MÁV mégsem kapta meg az ígért hiteleket, így a cég beszállítóinak nagy része csődközeli helyzetbe kerülhet. Véleménye szerint a társaságot tudatosan tették tönkre, hogy könnyebb tudják privatizálni. Megjegyezte: az elmúlt évek eseményeinek hatására mára nem maradt egyetlen magyar vasútépítő cég sem az országban.
fidesz.hu