Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt a Madarak forgatókönyvírója

Ed McBain amerikai krimiíró 78 évesen halt meg. Regényei mellett legjelentősebb alkotása a Madarak című Hitchcock-klasszikus forgatókönyve.


Dátum: 2006-08-11 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:37.100051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


78 éves korában meghalt a világ egyik legismertebb és legolvasottabb krimiírója, az amerikai Ed McBain.

Salvatore Lombino néven született New Yorkban, 28 éves korában vette föl írói nevét, s ezen a néven érte el sikereit. Leghíresebb műve a New York-i 87. körzet, ahol számos bűnügyi története játszódik: a regényeknek visszatérő szereplői a körzet nyomozói, akik közül más-más viszi a főügyet egy-egy történetben, de mellékszálon minden regényben több nyomozás is folyik.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek