Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terrorveszély: továbbra is a legmagasabb készültség Nagy-Britanniában

A legmagasabb fokozatban marad egyelőre a terrorveszéllyel szembeni készültség szintje Nagy-Britanniában, noha a fő gyanúsítottak őrizetben vannak - jelentette be pénteken John Reid brit belügyminiszter.


Dátum: 2006-08-11 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:38.014370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Londoni sajtóértekezletén Reid köszönetet mondott a

pakisztáni hatóságoknak, amiért együttműködtek Nagy-Britanniával a brit repülőterekről egyesült államokbeli városokba induló repülőjáratok ellen tervezett merényletek megelőzésében, az összeesküvés felszámolásában.

Csütörtökön jelentették be Pakisztánban, hogy őrizetbe vettek az ország területén két brit és öt pakisztáni állampolgárt, mert a helyi hatóságok gyanúja szerint e személyek segítséget nyújtottak az összeesküvőknek.

A Bank of England pénteken bejelentette, hogy befagyasztotta 19 olyan személy bankszámláit, akiket előző nap vett őrizetbe a brit rendőrség, mert gyanúja szerint összeesküvést szőttek Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgépek felrobbantására - jelentette Kovács Péter, az MTI

londoni különtudósítója.

A brit központi bank nyilvánosságra hozta a szóban forgó személyek nevét is; ebből kiderül, hogy a brit állampolgárságú, 17 és 25 év közötti gyanúsítottak valamennyien Nagy-Britanniában élő muzulmánok. A közlemény nem tesz említést a további öt őrizetbe vett

személyről.

Az őrizetbe vett 24 nagy-britanniai muzulmán között jól szituált, középosztálybeli családokból származó fiatalok is vannak - emelték ki a pénteki brit lapok a terrorista összeesküvésről szóló beszámolóikban.

A terrorizmus gyanújával őrizetbe vett fiatal férfiak többsége pakisztáni származású brit muzulmán (bár ezt a rendőrség nem erősítette meg), sokuk kettős állampolgár. Egyikük ráadásul "fehér" brit, aki nemrég tért át az iszlámra.

Többen közülük egyetemre jártak, és olyan családokból

származnak, amelyek több ingatlannal, saját vállalkozással rendelkeznek. Az őrizetbe vettek egyike biokémia szakos diák, egy másik a Heathrow repülőtéren dolgozott mint biztonsági őr, a "fehér" muzulmán pedig egy volt tory párti aktivista fia, aki a környékbeliek elmondása szerint néhány hónapja áttért az iszlámra.

A hatóságok figyelték a gyanúsítottak pénzköltési szokásait, megfigyelés alatt tartották bankszámláikat. Néhányuknak jövedelmüket messze meghaladó pénzösszegekhez volt hozzáférésük. Az egyik házkutatás során a rendőrség talált egy úgynevezett "mártírvideo-felvételt", amelyet valószínűleg az egyik öngyilkosjelölt terrorista készített.

A környékbelieket általában sokkolták a letartóztatások. A muzulmán közösségek vezetői arra figyelmeztették a politikusokat és a sajtót, hogy ne szítsák fel a muzulmánellenes érzelmeket, mert ez nemkívánatos reakciókat válthat ki, és alapos, részletes vizsgálatot, pontos tényeket követelnek híresztelések és ködös megfogalmazások helyett.

A hálózat vezetőit több mint egy éve megfigyelés alatt tartotta a rendőrség, lehallgatta telefonjaikat, lehallgatókészülékeket, poloskákat helyezett el környezetükben. Egy kormányforrás szerint a hatóságok akkor döntöttek a letartóztatásokról, amikor tudomásukra jutott egy Pakisztánból érkező, az összeesküvőket cselekvésre felszólító üzenet.

Amerikai hírszerzési források szerint a tíz transzatlanti légi járat felrobbantására készülő, Nagy-Britanniában leleplezett terroristák tervei szerint két napon belül sor került volna a nagyszabású terrortámadás főpróbájára, rá néhány napra pedig

végrehajtották volna magát a tényleges támadást is. Az öngyilkos merénylők egy peroxidalapú oldatot akartak felhasználni, amely egy fényképezőgép vagy más elektronikus eszköz villanására robbant volna

fel. A főpróba annak megállapítására szolgált volna, hogy sikerül-e a repülőgépek fedélzetére csempészni a robbantáshoz szükséges eszközöket.

Az Evening Standard londoni napilap tudni vélte, hogy rendőrség számos őrizetbe vett otthonában augusztus 16-ára a United Airlines járatára foglalt repülőjegyeket talált.

A brit repülőtereken elrendelt szigorú biztonsági intézkedések járatok késését és törlését okozták csütörtökön, és ez a helyzet részben pénteken is fennmaradt. Szabadságra készülő vagy onnan hazatérő britek és külföldiek ezrei rekedtek a repülőtereken. A BBC közlése szerint a British Airways belföldi és rövid távú külföldi járatainak 40, távolsági járatainak pedig 25 százalékát törölte pénteken.

Az emberek türelemmel fogadták az intézkedéseket, megértették, hogy azokra a "nagyobb rossz" elkerülése érdekében van szükség. Egyre inkább tudatosul azonban a társadalomban, hogy a légi forgalom már soha nem lesz olyan, amilyen eddig volt, az utazóknak hosszú várakozásra, kézi motozásra és egyéb kényelmetlenségekre kell felkészülniük.

Franciaországban is megerősítették a terrortámadásokra

legérzékenyebb helyszínek - pályaudvarok, kikötők, repülőterek - biztonsági ellenőrzését az előző napi nagy-britanniai leleplezés nyomán. Pascal Clément francia igazságügy-miniszter pénteken utasította erre az illetékes szerveket, miközben a hatóságok arra

számítanak, hogy a mostani, augusztus 15-éig meghosszabbított hét végén mintegy 1,6 millió utas fog megfordulni a párizsi pályaudvarokon.

Továbbra is érvényben vannak a rendkívül szigorú biztonsági intézkedések a német repülőtereken. A légikikötőkben és a pályaudvarokon megerősített rendőri egységek cirkálnak, s a délelőtti órákban több helyütt gazdátlan csomagok okoztak riadalmat, például a Tegel repülőtéren, de Berlin főpályaudvarán is, ahol

részleges kiürítést is elrendeltek. Az ország nemzetközi repülőterein, így a berlini repülőtereken pénteken is jelentős késéssel indultak - elsősorban a Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba tartó - járatok.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek