Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kényszerből növekvő városok

Az uniós pályázatoknak egyre több feltétele ismert már. Azok az önkormányzatok, amelyek elég előrelátóak, nem csak a csatlakozásra készülnek, hanem a pályázatkészítésre is. A feltételek szigorúak és a hazai pályázati követelményektől teljesen eltérőek is vannak közöttük.


Dátum: 2002-11-08 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:31.348892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amennyiben pedig az alapvető feltételek közül valamelyiknek nem tesz eleget a pályázó, eleve kizárja magát ebből a pénzszerzési lehetőségből. A mezőgazdasági besorolású térségekben egy ilyen alapfeltétel a népsűrűség. Az előírások szerint csak azok pályázhatnak az ilyen régiókból, akik olyan településen élnek, ahol az egy négyzetkilométerre jutó lakosok száma nem haladja meg a 120 főt. Ennek a feltételnek Somogyból Marcali és Nagyatád nem tesz eleget.

Dr. Sütő László, Marcali polgármestere elmondta: amint felmérték a helyzetet, rögtön megoldást kerestek, hiszen nem csak az önkormányzat, hanem a marcali vállalkozók is elesnének a lehetőségtől, ha nem változik a helyzet. Hosszú egyeztetés után végül egy jogi lehetőséget találtak, ami lehetővé teszi a város területének megnövelését. Ezzel elkerülhető, hogy a város eleve kizárja magát az uniós pénzszerzésből.

Ormai István, Nagyatád polgármestere elmondta: ők sem szeretnének lemaradni, ezért dolgoznak a feltételek teljesítésén. Első körben azon gondolkodnak, milyen partnerekhez tudnának csatlakozni, akikkel közösen már megfelelnek a feltételeknek.

Fábos Erika - Somogyi Hírlap online

Kapcsolódó elemek