Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn várható új intézkedés az ivóvízkorlátozás ügyében

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) laborvizsgálatainak eredménye után hétfőn várható újabb intézkedés a Veszprém megyei ivóvízszennyezés ügyében - mondta az MTI-nek Lentár József, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatója szombaton.


Dátum: 2006-08-12 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:42.882945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korlátozás továbbra is csak három települést érint: Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüreden érvényes az ivóvízfogyasztást és főzésre való felhasználását tiltó ÁNTSZ-rendelkezés. Lentár József hozzátette: a fertőzött kutat zárva tartják, mossák és fertőtlenítik. Az igazgató visszautasította Szent-Iványi Ágnes tihanyi önkormányzati képviselő előző napi feltételezését, miszerint a Dunántúli Regionális Vízmű már hétfőn tudott a szennyeződésről, mégsem értesítette az érintett településeket. Lentár József emiatt jogi lépés lehetőségét helyezte kilátásba. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) pénteken közleményben tudatta, hogy a megyei ÁNTSZ megtiltotta Tihanyban, Aszófőn és Balatonfüred egyes részein az ivóvíz fogyasztását és főzésre való felhasználását. A korlátozás mindaddig érvényben marad, amíg a vonatkozó határértékek újból megfelelnek az ivóvíz minőségére vonatkozó követelményeknek - olvasható a dokumentumban.

A közlés szerint az érintett településeken az ivóvizet az önkormányzat biztosítja. Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: a szennyezést a helyi vízmű munkatársai rutinellenőrzés során észlelték. Az ügyben Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el - mondta R. Bakonyi Ágnes, a tárca szóvivője pénteken az MTI-nek. Közlése szerint a miskolci esethez hasonlóan most is egy talajhoz közeli karsztkút okozta a szennyeződést, de ezúttal egy másik baktériumfajta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek