Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a Magyar Református Világtalálkozó

Az összefogás gondolatát és a magyarság egységét hangsúlyozták az V. Magyar Református Világtalálkozó szombati, kolozsvári megnyitó ünnepségének szónokai, akik emellett a 2004. decemberi népszavazás kudarca miatt a magyar kormányt bírálták.


Dátum: 2006-08-12 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:47.422322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világtalálkozó megnyitó ünnepségén Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Az egyházi elöljáró "az anyaszentegyház falainak építését sürgette", ami - mint fogalmazott - csak összefogással valósítható meg. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki szerint a kommunizmus öröksége mellett azok is hibások a magyarországi népszavazás végkifejletéért, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke bocsánatot kért a magyarországiak nevében a referendum eredménye miatt, majd kifejtette, hogy ezt követően az erdélyiek és a magyarországiak természetes nyíltsággal, bátran nézhetnek egymás szemébe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek