Hétfőn befejezik a harcokat Libanonban
Izrael és Libanon augusztus 14-én befejezi az ellenségeskedéseket - jelentette be szombaton Kofi Annan, az ENSZ főtitkára.
Dátum: 2006-08-13 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:53.329474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A harcok a két fél megegyezése szerint közép-európai idő szerint reggel 7 órakor fejeződnek be - derült ki a világszervezet vezetőjének a közleményéből. "Nagy örömömre szolgál, hogy közölhetem: a két vezető megállapodott az ellenségeskedések megszüntetéséről, és arról, hogy augusztus 14-én greenwichi középidő szerint reggel 5 órakor befejezik a harcokat" - fogalmazott Anna.
"Mint ahogy tegnap megígértem a Biztonsági Tanácsnak, kapcsolatba léptem Izrael és Libanon miniszterelnökével, hogy megvitassam velük annak a pontos dátumát, amikor életbe léphet a BT által kért fegyvernyugvás" - fűzte hozzá a főtitkár, aki szerint kívánatos lenne már most leállítani a hadműveleteket a BT-határozat szellemének és akaratának megfelelően. A BT civilek életét akarja megóvni, és meg szeretné szabadítani a két ország polgári lakosságát a további szenvedésektől - hangsúlyozta Kofi Annan. "Ezért megkérem a feleket, hogy haladéktalanul fejezzék be a harcokat, és arról szeretném biztosítani őket, hogy a térségben tartózkodó ENSZ-erők (UNIFIL) együtt fognak munkálkodni velük annak érdekében, hogy érvényt szerezzenek megállapodásuknak" - mutatott rá a világszervezet vezetője.
Az izraeli kormány is elfogadta vasárnap a Libanonra vonatkozó BT-határozatot az ellenségeskedések beszüntetéséről, amelyet Bejrútban már szombat este támogatásáról biztosított a libanoni kabinet. Egy magas rangú izraeli kormánytisztviselő elmondása szerint a kormány közel ötórás ülés után hagyta jóvá a határozatot. Ehud Olmert miniszterelnököt idézve a tisztviselő azt mondta, hogy a határozat "jó Izraelnek". Közölte azt is, hogy a 25 miniszterből 24 szavazott igennel, egy - Saul Mofaz közlekedési miniszter, volt védelmi miniszter - tartózkodott. Az izraeli katonai rádió szerint Olmert az ülés után azonnal dicsérte a kabinet döntését, és kijelentette, hogy "a Hezbollah a továbbiakban nem lesz állam az államban". "Izrael akkor vonul ki onnan, amikor a libanoni és a nemzetközi erők bevonulnak, s nem előbb" - hangoztatta Jaakov Ederi tárca nélküli miniszter a szavazás után.
A határidőig nagyon heves harcokra lehet számítani
Huszonnégy izraeli katona halt meg a szombati dél-libanoni ütközetekben, egy nap alatt eddig a legtöbb azóta, hogy július 12-én Izrael megtámadta Libanont. Az izraeli hadsereg korábban 11 katona haláláról számolt be. A vasárnap reggel nyilvánosságra hozott összesítés eltűntnek nyilvánította azt az öt katonát, akiknek helikoptere lezuhant azt követően, hogy a Hezbollah síita szervezet egyik rakétája eltalálta. A Hezbollah televíziós állomása, az al-Manar állítása szerint mind az öten életüket vesztették. A háború kezdete óta összesen 110 izraeli katona vesztette életét Libanonban.
Újabb csapásokat mért vasárnap hajnalban az izraeli légierő Libanon több pontjára, a gépek az északi, a keleti és a déli országrészben egyaránt támadtak célpontokat. A légi támadásokban a libanoni rendőrség közlése szerint hét civil vesztette életét. Napfelkelte előtt izraeli repülőgépek leromboltak egy hidat a Szíriával szomszédos északi Akkar körzetben, Halba városa mellett. Támadás érte Ali an-Nahri települést is három hullámban a kelet-libanoni Bekaa-völgyben, két ember meghalt, tízen megsebesültek.
Délen, a Szúr (Türosz) kikötőváros közvetlen közelében fekvő Burdzs es-Semaliban egy izraeli légicsapásban találat ért egy négyemeletes házat. Az LBC libanoni tévé jelentése szerint a romok alól holtan emeltek ki egy asszonyt, annak három gyermekét és egy Srí Lanka-i háztartási alkalmazottat. Izrael közölte, hogy repülőgépei a Hezbollah libanoni síita szervezet állásain kívül utakat támadtak, hogy elvágják a velük harcban álló csoport utánpótlását. Az izraeli katonaság emellett több célpontot ágyúzott a Lítáni folyó mentén. A szombaton Libanonban végrehajtott izraeli légicsapásokban összesen 19 libanoni vesztette életét.
Ismét rakétákkal lőtt vasárnap a Hezbollah libanoni síita szervezet több észak-izraeli várost, a támadásban egy izraeli polgári lakos életét vesztette, heten megsebesültek - közölte az izraeli mentőszolgálat. A haláleset Slomi településen következett be, ahol egy Hezbollah-rakéta telibe talált egy házat. Rakétatámadásra figyelmeztetve szirénák szólaltak meg Haifa kikötőváros körzetében. A határ közelében lévő Kirjat-Smona területére több rakéta is becsapódott. A síita szervezet több mint 3500 rakétát lőtt ki a zsidó államra a libanoni konfliktus eddigi egy hónapja alatt. A vasárnapi rakétatámadással egyidejűleg tartott az izraeli kormány ülése, amelyen a testület várhatólag dönt arról, hogy elfogadja-e az ENSZ Biztonsági Tanácsának a harcok beszüntetését célzó minapi határozatát.
Az izraeli hadsereg vasárnap kora délután ismét bombázta Bejrút Haret Hreik nevű déli negyedét, a Hezbollah síita szervezet erősségét - jelentették a helyszínről hírügynökségek. Legkevesebb húsz nagy erejű detonáció hallatszott két percleforgása alatt, és vastag füstoszlopok szálltak az ég felé. Áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek. A libanoni televízió jelentése szerint a lövedékek Dahije negyedben csapódtak be, amelyet az izraeli harci gépek és hadihajók rendszeresen támadnak. Az izraeli légierő legutóbb pénteken támadta a libanoni főváros déli negyedeit. Áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.
MTI - fidesz.hu