Az infláció duplájával emelkedik a gáz és a villany ára
Döntés ugyan még nem született a gáz- és villanyár jövő évi emelésének mértékét illetően, szakmai berkekben mégis tudni vélik: 2003-ban az energiahordozók - az inflációt majd duplájával meghaladó - tízszázalékos drágulására kell számítaniuk a polgároknak.
Dátum: 2002-11-08 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:32.654521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Hírlap értesülései szerint a postai tarifák emelésére - az eddigiektől eltérően - nem januárban, hanem már idén novemberben sor kerül. A mintegy egy hét múlva esedékes díjemelés nagysága állítólag a jövő évre tervezett infláció mértékét követné.
Ennek ugyanakkor ellentmondani látszik, hogy a szakma érdekvédelmi szervezetei egyöntetűen az infláció feletti áremelések mellett vannak, s minden ettől eltérő szándékot elutasítanak.
A Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezetének (Pomész) Magyar Hírlap által megszólaltatott elnöke, Tóbiás István ezzel kapcsolatban kijelentette: a posta nem szociális intézmény, hogy olyan árakat állapítson meg az érdekelt felügyelet, amilyeneket jónak lát. Ezen sürgősen változtatni kell - tette hozzá a szakszervezeti vezető. Tóbiás elmondta azt is: az árhatósági korlátozások miatt csak veszteségesen lehet működni, ezért is szükséges az eddigiektől eltérő magasabb díjszabás.
Az áremelésekben kompetens Informatikai és Hírközlési Minisztérium egyelőre nem kíván tájékoztatást adni az ügyben.
Szakemberek a díjtételek változásával kapcsolatban hangot adnak azon véleményüknek, miszerint a postai díjakat a jövőben a piaci árhoz lenne a legcélszerűbb igazítani. Mint mondják: a díjaknak tartalmazniuk kell az aktuális fejlesztések költségeit és a munkavállalók bérét is.
Emelkedik az energiahordozók ára is. Ennek növekedését szakértők 10 százalék körülire taksálják.
Az energia ilyen mértékű emelése a sütőipari termékek árát is befolyásolja. Szakértők elmondása szerint a gáz és az áram árának tervezett emelése nyomán a kenyérért például 10-15 százalékkal kell majd többet fizetni.
Jelentősen változik a tojás és az ásványvíz ára is. Az előbbi 20, az utóbbi kb. 15 százalékkal kerül többe az elkövetkező esztendőben.
fidesz.hu