Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horogra akadt az al-Kaida nagy-britanniai vezetője?

Brit biztonsági források szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nagy-britanniai vezetője is horogra akadt, amikor a brit hatóságok csütörtökre virradóra 24 személyt őrizetbe vettek a repülőgépek felrobbantására szőtt összeesküvés gyanújával - jelentette a The Sunday Times.


Dátum: 2006-08-13 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:56.033973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a vezető vasárnapi brit lap írta, egy meg nem nevezett belügyminisztériumi illetékes azt közölte, hogy az egyik lefogott személyt nem csupán a meghiúsított összeesküvés kitervelésével gyanúsítják, hanem azzal is, hogy az elmúlt néhány évben több más merénylet tervezésében is részt vett. Azt feltételezik, hogy a - törvényességi okokból - meg nem nevezhető személy tavaly pakisztáni kiképzésre küldte az egyik tervezett nagy-britanniai terrortámadás "főkolomposát", de elképzelhető, hogy másokat is.

Az MI5 brit belső elhárítás terrorellenes szakértői szerint az illető férfi a vezetője egy - nagy-britanniai székhelyű kasmíri és észak-afrikai sejteket is magában foglaló - terrorhálózatnak. Feltételezés szerint kapcsolatban áll egy másik nagy-britanniai gyanúsítottal, aki "fontos szerepet játszott az iraki lázadóknak nyújtott támogatás intézésében". Egy harmadik, már korábban letartóztatott iraki társa pedig, aki 2004-ben jött Nagy-Britanniába, olyan brit szélsőségeseknek nyújtott segítséget, akik Irakba akartak utazni, hogy részt vegyenek a "szent háborúban" - írta a The Sunday Times.

Biztonsági források közlése szerint a brit rendőrség és az MI5 folytatja más nagy-britanniai terrorista sejtek által tervezett merényletek feltárását is. Ezek a merényletek egyelőre a tervezés korai stádiumában vannak, és egyebek között a nagy-britanniai vasúthálózat, a londoni metró és kompkikötők ellen irányulnak - írta a lap. A rendőrség megerősítette a járőrözést több jelentősebb vasútállomáson.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek