A magyar gazdaság versenyképes az uniós piacokon
Magyarország nem egyszerűen pénzt vagy támogatást vár az európai uniós alapoktól, hanem tisztességes versenyfeltételeket akar elérni a magyar gazdaság számára a bővítési tárgyalások hátralévő szakaszában - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar kormányfő kedden Dublinban három európai uniós tagállamot felölelő körútjának első állomásán.
Dátum: 2002-02-20 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:10.116140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió bővítésének kérdéseiről Bertie Ahern ír kormányfővel tartott tárgyalásain Orbán Viktor tájékoztatta partnerét Magyarország álláspontjáról, az Európai Bizottság által a bővítés finanszírozására közzétett javaslatról. Az ír miniszterelnökkel tartott közös sajtóértekezleten Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország túlságosan hosszúnak tartja az Európai Bizottság által javasolt 10 éves átmeneti időszakot az újonnan csatlakozó tagországok mezőgazdasági termelőinek nyújtandó közvetlen támogatások bevezetésére. Rámutatott: az Európai Bizottság országjelentése szerint a magyar gazdaság már teljes mértékben versenyképes az uniós piacokon. Leszögezte: Magyarország fontosnak tartja, hogy az új tagokat belépésüktől az EU-tagállamokkal egyenrangú félként kezeljék.
Bertie Ahern ír miniszterelnök elmondta: a kétoldalú eszmecserén gratulált magyar partnerének a magyar gazdaság kimagasló sikereihez, a gyors ütemű gazdasági növekedéshez, a munkanélküliség leszorításához. Ahern kiválónak és problémamentesnek nevezte az ír-magyar kapcsolatokat, különösen elégedetten szólt a gyors ütemben bővülő kereskedelmi kapcsolatokról. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a múlt évi írországi népszavazás elutasította a nizzai szerződés ratifikálását, valamennyi ír politikai párt támogatja az Európai Unió bővítését. Kijelentette: kormánya minden eszközt felhasznál arra, hogy megváltoztassa az ír választópolgárok vélekedését a kérdésről.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy Írország példáját Magyarországon mintának tekintik, mivel Dublin a leghasznosabban használta fel az EU fejlesztési alapjait. Hangsúlyozta: a magyar kormány tudatában van annak, hogy egy erős nemzeti fejlesztési terv nélkül nem lehet az uniós forrásokat jól hasznosítani. - Dublini látogatásomon nem a magyar kormány álláspontjáról kívántam meggyőzni ír partneremet, hanem csak tájékoztatni kívántam őt a magyar álláspontról - emelte ki.
Bertie Ahern kifejtette: megérti, hogy Magyarország számára mennyire fontos az átmeneti időszak kérdéseinek tisztázása, mivel annak idején ez Írország számára is problémát jelentett.
Borókai Gábor kormányszóvivő a tárgyalásokról elmondta: az ír fél hangsúlyozta, a Széchenyi Tervet jó alapnak tartja arra, hogy Magyarország gazdasága fejlesztéséhez okosan használja fel az EU-forrásokat. Orbán Viktor kormányfő köszönetet mondott ír kollégájának azért, hogy az EU-tagállamok közül elsőként Írország jelentette be, megnyitja munkaerőpiacát a magyar munkavállalók előtt.
Orbán Viktor és kísérete a dublini tárgyalások után Brüsszelbe utazott.