Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tizenhárman haltak meg a hétvégén az utakon

Tizenhárman haltak meg közlekedési balesetben az elmúlt három nap alatt - tájékoztatta az MTI-t a hétvégi fokozott ellenőrzések adatairól az ORFK vasárnap délután.


Dátum: 2006-08-13 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:23:58.984967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A halálos balesetek közül négy úgynevezett egyjárműves baleset volt, kettő frontális ütközés, hét esetben pedig gyalogost ütöttek el - tartalmazza a rendőrség közleménye. A halálos balesetek olyan útszakaszokon történtek, ahol nem akcióztak a rendőrök. A nyári időszakban bekövetkezett nagy számú halálos baleset miatt hetek óta fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség, elsősorban az autópályákon és az autóutakon. Budapesten a reggeli órákban a városba vezető, délután a városból kivezető utakon ellenőriztek a rendőrök. Elsősorban a sebességtúllépést, a szabálytalan előzést, a záróvonal átlépését, az autópályákon a leállósávban való közlekedést valamint a passzív biztonsági eszközök, a biztonsági öv, gyermekülés és bukósisak használatát figyelték.

"Az agresszív járművezetői magatartás következtében közútjainkon a közlekedési morál romlása figyelhető meg" - áll a közleményben. "A rendőrség a jelenlét fokozásával, a rendelkezésre álló szankciórendszer alkalmazásával mindent megtesz a közlekedésbiztonság javítása érdekében, azonban a közlekedésben résztvevők, a lakosság együttműködése és felelősségteljes magatartása nélkül nem érik el a kívánt eredményt, a balesetek száma nem csökkenthető kellő mértékben" - tartalmazza a közlemény. A fokozott hétvégi ellenőrzések szeptember végéig folytatódnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek