Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnököt választ a cseh parlament

Újra összeül hétfőn a cseh parlament alsóháza, hogy hatszori sikertelen próbálkozás után hetedik nekifutásra végre megválassza a házelnököt és helyetteseit, aminek immár van esélye a múlt héten kötött megállapodás nyomán.


Dátum: 2006-08-14 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:07.476769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cseh parlamenti pártoknak pénteken sikerült előrelépniük a júniusi választás után kialakult belpolitikai patthelyzet megoldásában, miután Václav Klaus államfő újabb megbeszélést folytatott az öt érintett párt elnökével. A megállapodás konkrétumait és részleteit az államfő azonban nem hozta nyilvánosságra. A szociáldemokraták az egyezség értelmében pártjuk alelnökét, Miloslav Vlceket jelölték házelnöknek - jelentette be a leköszönő Jirí Paroubek kormányfő-pártelnök. Paroubek közölte azt is, ha a parlament megválasztja elnökének a szociáldemokrata jelöltet, valószínűleg már kedden benyújtja lemondását az államfőnek, ezzel megnyitva az utat a Mirek Topolánek vezette polgári demokrata kisebbségi kormány megalakulása előtt.

A több mint két hónapja tartó csehországi belpolitikai huzavona annak a következménye, hogy a jobboldal és a baloldal a június eleji választáson egyaránt száz-száz mandátumot szerzett a 200 tagú parlamenti alsóházban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek