Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi mélyponton a cseh infláció

Az energiaárak meredek esése miatt történelmi mélypontra süllyedt októberben a fogyasztói szintű infláció Csehországban. A cseh statisztikai hivatal (CSU) pénteki adatsora szerint a múlt hónapban átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hóról; a 12 havi drágulás 0,6 százalékos volt. Szeptemberben fél százalékos havi árcsökkenést és 0,8 százalékos éves inflációt mértek Csehországban.


Dátum: 2002-11-08 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:33.295827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CSU az infláció lassulását elsősorban a hatóságilag szabályozott földgázárak 7,3 százalékos csökkenésével magyarázta; ennek fő oka a korona erősödése volt. A távközlési díjszabások 2 százalékkal csökkentek az előző hóról a távolsági hívások árainak mérséklése miatt.

A cseh infláció mélyen a célkitűzés alatt jár; a jegybank 2002-re 3-5 százalékos célsávot határozott meg, s 2005-re tervezi a 12 havi évvégi szint 2-4 százalék közé csökkenését.

A Cseh Nemzeti Bank október utolsó napján 25 bázisponttal 2,75 százalékra csökkentette irányadó kéthetes repókamatát. A csökkentés fél százalékponttal a valutauniós jegybank (EKB) alapkamata alá süllyesztette a cseh kamatszintet.

Ez volt az ötödik központi kamatcsökkentés az idén Csehországban, ahol ezzel együtt összesen 2,00 százalékponttal lett alacsonyabb az év eleje óta a központi kamatszint. A jegybank a gyenge gazdasági környezet mellett elsősorban a koronának az utóbbi egy évben végbement 10 százalékos felértékelődését igyekszik ellensúlyozni a folyamatos pénzügypolitikai enyhítéssel.

A korona a várakozásnak jórészt megfelelő pénteki inflációs adatok után nem sokat mozdult: a közlés előtti 30,92 korona/euró helyett 30,94-en jegyezték az adatok közzététele után Prágában. A 30,60-as dollárárfolyam változatlan volt a korábbihoz képest.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek