Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány hozza nyilvánosságra a közalkalmazotti bértábla változásait!

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy még az önkormányzati választások előtt hozza nyilvánosságra, milyen változtatásokat tervez a közalkalmazotti bértáblában - mondta Révész Máriusz, a Szövetség országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-08-14 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:11.903973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Fidesz nevében felszólítom a Gyurcsány-kormányt, hogy szedje össze a bátorságát, és az önkormányzati választás előtt fedje fel világosan és egyértelműen, hogy mire készül a közalkalmazottakkal szemben" - mondta Révész Máriusz. Hozzátette: a kiszivárgott hírek szerint a kormány teljes mértékben át akarja alakítani bértáblát annak érdekében, hogy jelentős forrásokat tudjon kivonni a közszférából.

Mint mondta, több elképzelés szivárgott ki, az egyik szerint a kormány teljesen meg kívánja szüntetni a közalkalmazotti bértáblát, egy másik szerint pedig csökkentené a bértáblában szereplő összegeket, valamint az előrelépések számát is, így nem három-, hanem hatévente lenne béremelés.

Révész Máriusz szerint ez egészen drámai következményekkel járna, a fiatalok számára azért, mert a nem túl magas kezdő fizetés csak hat év elteltével emelkedne először, az idősebbek pedig azért járnának rosszul, mert ha magasabb fizetési osztályba kerülnek, mint amit a megváltoztatott bértábla előírna, akkor hosszú évekre "parkolópályára" kerülnek.

A Gyurcsány-kormány egész egyszerűen "merényletet kíván végrehajtani" a 600 ezer közalkalmazottal szemben - hangsúlyozta a fideszes politikus, aki szerint ezek az intézkedések hosszú időre fagyasztanák be a közalkalmazotti béreket, sokaknak pedig reálbércsökkenéssel is számolniuk kellene.

Mint mondta, a kormány ugyan arra hivatkozással akarja csökkenteni a bértáblázatban szereplő összegeket, hogy legyen pénz a minőségi munka külön díjazására, azonban ezzel csupán egy szinttel lejjebb, az önkormányzatokhoz tolja a konfliktust. Révész Máriusz rámutatott: a közalkalmazotti bértábla eddig is minimálbértáblaként működött, hiszen az önkormányzatoknak lett volna lehetőségük díjazni a minőségi munkát, de ezt forrás híján nem tudták megtenni.

A fideszes politikus úgy vélte, ha a bértáblát a kormány elképzelései szerint módosítanák, az néhány éven belül azt eredményezné, hogy a közalkalmazottak bérei között óriási különbségek alakulnának ki a fenntartó önkormányzatok anyagi helyzetének függvényében. Ezt pedig a Fidesz elfogadhatatlannak tartja - tette hozzá Révész Máriusz.

* * *

Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Kovács Tibor ma nyilvánosan beismerte, hogy a második Gyurcsány csomag keretében fel kívánják számolni a közalkalmazotti fizetések eddigi rendszerét. A közalkalmazottak esetében a törvény eddig is adott lehetőséget a teljesítmény szerinti differenciálásra, csak a fenntartóknak erre nem volt meg a fedezete. Ha a kormány a teljesítményt akarja figyelembe venni a közalkalmazottak esetében, akkor biztosítson pénzt erre. Most azonban arról van szó, hogy a Gyurcsány-kormány jelentős forrásokat kíván kivonni a közszférából a teljesítményelvre történő hivatkozással. Kérjük Kovács Tibort és az MSZP frakció többi tagját, hogy fejezze be a politikai hazudozást! Hozzák nyilvánosságra, az MSZP bértáblára vonatkozó elképzeléseit! Ne nézzék le a több, mint 600 ezer közalkalmazottat! A tanárok, orvosok, ápolók, szociális munkások el tudják majd dönteni, jó-e az nekik, ha megvalósulnak a szocialisták tervei, és felszámolják a közalkalmazotti bérek eddigi rendszerét.

Révész Máriusz

Budapest, 2006. augusztus 14.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek