Jövő pénteken búcsúztatják a Nemzet Színészét
Zenthe Ferencet, a 86 éves korában elhunyt színészt jövő pénteken, augusztus 25-én kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben - értesült a szertartás hivatalos időpontjáról hétfőn az MTI.
Dátum: 2006-08-14 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:12.810304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az augusztus 25-én, pénteken 14.00 órakor kezdődő hamvasztás utáni búcsúztatást a július 30-án elhunyt művész színháza, a Madách Színház szervezi - közölte a teátrum művészeti főtitkára. Balogh Erzsébet hozzátette: Zenthe Ferencet, a népszerű Kossuth-díjas, a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével is kitüntetett Nemzet Színészét a tervek szerint Hiller István kulturális és oktatási miniszter is a helyszínen méltatja majd. A Magyar Televízió élő egyenes adásban közvetíti az eseményt, amelyen több pályatárs is beszédet mond. A csak kedden véglegessé váló program szerint Huszti Péter, Horváth Ádám és Trokán Péter is felszólal - tette hozzá a színház munkatársa.
MTI - fidesz.hu