Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós két szocialista helyettest venne maga mellé

Két szocialista főpolgármester-helyettest szeretne maga mellé Tarlós István, ha ő nyeri az októberi főpolgármester-választást - mondta a politikus az InfoRádióban. A Fidesz által támogatott jelölt ugyanis azt vallja: a közös felelősségvállalás teremti meg a konstruktív munka lehetőségét.


Dátum: 2006-08-14 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:13.151343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz által is támogatott független jelölt a kompromisszumkészségének bizonyítására a Magyar Szocialista Párt Köztársaság téri székhelyétől nem messze rendezte be kampányirodáját.

Félig viccesen megjegyezte: könnyebb lesz egyeztetni egymás szomszédságából az MSZP-vel a szocialista főpolgármester-jelöltekről.

Óbuda polgármestere hangsúlyozta, hogy a III. kerületben szocialista, liberális és konzervatív alpolgármester is van. Meggyőződése szerint a közös felelősségvállalás teremti meg a konstruktív munka lehetőségét.

Tarlós István arról is beszámolt, hogy kampánya 22+1 napja során végigjárja a fővárosi kerületeket, felkeresi minden városrész legszebb és legelhanyagoltabb területeit, helyi vezetőkkel és az emberekkel beszélget.

InfoRádio - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek