Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz segít az érdemi lépések kialakításában

A Fidesz álláspontja szerint a foglalkoztatás bővítésének jelentős, ma még kihasználatlan tartaléka a részmunkaidős foglalkoztatás és az otthonról végzett távmunka elterjesztése, és ennek támogatása.


Dátum: 2006-08-14 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:13.746500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előnyük, hogy jól igazítható a gyermekes családok, az édesanyák időbeosztásához, valamint bekapcsolhatók a foglalkoztatásba a megváltozott munkaképességűek is. Ezért a távmunka kiemelt helyen szerepel a Fidesz foglalkoztatás politikájában. Örülünk neki, hogy jelentőségét a kormánypártok is lassan felismerik. A távmunka arányának növelésével, mind elérendő céllal egyetértünk. Ehhez az kell, hogy a fejlesztési pénzek olyan helyre jussanak, ahol a leghatékonyabban szolgálják a távmunka létesítését, támogatják az ezt a foglalkoztatási formát létrehozó vállalkozásokat. Reméljük, hogy a mostani bejelentést nem hosszú csend, hanem érdemi lépések követik majd, amihez a Fidesz minden segítséget kész megadni.

dr. Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek