Frunda György: Az RMDSZ lejáratása a cél
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek közösségük előtt való lejáratása a célja azoknak a sajtóhíreszteléseknek, amelyek alapján a szervezet több politikusát azzal vádolták meg, hogy együttműködtek volna a kommunista hatalmat kiszolgáló hírhedt Securitatéval - véli Frunda György RMDSZ-szenátor az Új Magyar Szónak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Dátum: 2006-08-14 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:14.084062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bukarestben megjelenő napilap terjedelmes beszélgetést közölt az RMDSZ vezető politikusával, akiről korábban a sajtóban olyan híresztelések jelentek meg, amelyek szerint együttműködött az egykori romániai politikai rendőrséggel.
Romániában nemrég került át 29 politikus, köztük nyolc RMDSZ-politikus aktája a titkosszolgálatoktól az átvilágítással foglalkozó Securitate Irattárát Tanulmányozó Tanácshoz (CNSAS). A nyolc RMDSZ-politikus között van Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke, Borbély László megbízott miniszter, a magyar érdekvédelmi szervezet ügyvezető alelnöke, Kelemen Hunor, Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Verestóy Attila szenátor is. Utóbbiak közül mindegyik hangsúlyozta, nem besúgók, hanem megfigyeltek voltak.
Noha a CNSAS várhatóan csak két hét múlva dönt a "huszonkilencek" múltjáról, a román közéletben és sajtóban máris megindultak a vádaskodások.
Frunda György szerint nem véletlen, hogy éppen az RMDSZ vezetőinek a hitelrontása a cél. Kifejtette: minden pártban besúgókat akarnak találni, és az bizonyos - fogalmazott Frunda -, hogy az RMDSZ-t kétszeres hevességgel támadják. Anélkül, hogy a lapnak konkrétan megnevezte volna, kinek vagy kiknek áll érdekében ezt tenni, Frunda leszögezte: a sajtóhadjárat célja a kollektív lejáratás, a politikai vezetők megsemmisítése, az egyéni sorsok megtörése.
Frunda szerint a romániai magyarság előtt szeretnék lejáratni a közösségük előtt hiteles RMDSZ-vezetőket, akik vészhelyzetben is ki mertek állni, a rendszerváltás után közvetlenül pedig a Securitaté ellen emeltek szót, és olyan törvényeket képzeltek el, amelyek a volt hírszerzés embereinek érdekeit sértik. A bukaresti lapnak adott interjúban Frunda megállapította: egyformán kezelik az üldözöttet és a besúgót.
Az RMDSZ jogászpolitikusa szerint az átvilágítás tekintetében joghézag van, az ezt szabályozó törvénybe határidőt kellene beiktatni arra, hogy meddig kell hozzáférhetővé tenni minden politikus és közszereplő összes aktáját - írja az Új Magyar Szó.
MTI - fidesz.hu