Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az izraeli miniszterelnök egyedüli felelőssége

Ehud Olmert az izraeli parlament (kneszet) hétfői rendkívüli ülésén kijelentette, hogy miniszterelnökként egyedül viseli a felelősséget a Libanon elleni offenzíváért.


Dátum: 2006-08-14 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:16.914595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta, hogy az ENSZ-határozat alapján néhány órával korábban életbe lépett tűzszünet felszámolt "egy államot az államban", amelyet a síita Hezbollah libanoni szervezet működtetett, és helyreállította Libanon szuverenitását a déli országrészben. Izrael nem fog bocsánatot kérni az offenzíva miatt, és többé nem fogja eltűrni szuverenitásának legkisebb megsértését sem - közölte a miniszterelnök. Hozzátette, hogy mindent meg fog tenni a július 12-én Hezbollah-fegyveresek fogságába esett két izraeli katona kiszabadulása érdekében.

A kormányfő a rengeteg áldozatra utalva elismerte, hogy voltak "hiányosságok" a háború irányításában, és azt ígérte, hogy "nem fogják szőnyeg alá söpörni a dolgokat". Hangoztatta, hogy a háború a Hezbollah kárára változtatta meg a stratégiai egyensúlyt a térségben. A milícia óriási fegyverkészletének nagy része megsemmisült, önbizalma megrendült. "Mindenhol és minden időben folytatni fogjuk üldözésüket, és nem áll szándékunkban erre senkitől engedélyt kérni" - szögezte le. A Hezbollahra utalva kiemelte, hogy egy olyan állam, mint Libanon, nem adhat otthont egy "terrorszervezetnek", és a libanoni állam felelős mindazért, amely a területén történik. Türelemre intette bírálóit, akik úgy gondolják, hogy Izrael nem érte el eredeti célját, a Hezbollah szétzúzását. "Izrael a következő alkalommal jobban fogja csinálni, és jöhet egy következő alkalom" - mondta.

Olmert a háború kitörése óta, amelyre a katonák elrablása szolgáltatott okot, először mondott politikai beszédet az izraeli parlamentben. Felszólalása alatt három képviselőt közbekiabálás miatt kivezettek a teremből, többen pedig vizsgálóbizottság létrehozását követelték. A miniszterelnök után az ellenzék vezére, Benjamin Netanjahu emelkedett szólásra, aki a vezetés szemére vetette, hogy számos hibát követett el a háborúban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek