Ideiglenes elnököt választott a cseh képviselőház
Csehországban Miloslav Vlceket, a Szociáldemokrata Párt helyettes frakcióvezetőjét választották meg a képviselőház ideiglenes elnökévé.
Dátum: 2006-08-14 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:19.085295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 200 tagú új prágai parlamenti alsóháznak két és fél hónapos huzavona után lett elnöke. Az előző hat választás sikertelen volt, mert a baloldal és a jobboldal egyaránt 100-100 mandátummal rendelkezik, így az egyik oldal jelöltje sem tudott előzetes politikai megállapodás nélkül többséget szerezni.
A működőképes parlament megalakulása lehetővé teszi, hogy Jirí Paroubek kormánya benyújthassa lemondását, és az államfő Mirek Topoláneket, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnökét kormányfővé nevezze ki és megbízza az új kormány felállításával.
radio.hu - fidesz.hu