Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széteső kormányzati kommunikáció

Gyurcsány Ferenc távollétében, a nyár végére teljesen szétesett a kormányzati kommunikáció. Míg a megszorító intézkedésekről az előző hetekben ellentmondóan nyilatkozó Veres János pénzügyminiszter szabadságra ment, addig Kuncze Gábor, a kisebbik koalíciós párt elnöke újfent hitet tett az egyébként már feladott, 2010-es euróbevezetés mellett.


Dátum: 2006-08-15 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:22.035513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedden az SZDSZ-frakcióhoz látogat el a hollandiai nyaralásából visszatért Gyurcsány Ferenc, hogy - folytatva augusztus eleji, MSZP-s képviselők előtt megtartott előadását - a konvergenciaprogramról beszélgessen. Az elképzelések szerint hamarosan társadalmi vitára bocsátandó anyagban nincsen feltüntetve, hogy a kabinet mikorra tervezi bevezetni az eurót, ami akár kisebb koalíciós súrlódáshoz is vezethet. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanis tegnap a köztelevízióban kifejtette, hogy pártja továbbra is úgy látja, 2008-ra teljesíteni lehet az euró bevezetésének feltételeit, ami akár az uniós fizetőeszköz 2010-es bevezetését is eredményezhetné. A politikus ezzel, illetve az államreformmal összefüggésben leszögezte: "az nem jó módszer, hogy a valamikori távoli jövőbe tesszük az átalakításokat, mert ennek a vége az lesz, hogy nem fogunk megint tenni semmit ebben a kormányzati ciklusban, ami már megengedhetetlen". A kormány gyakorlatilag július végén feladta az euró 2010-es bevezetésének céldátumát, miután a miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter Joaquín Almuniával a konvergenciaprogramról tárgyalt Brüsszelben.

Bár a kormányfő szabad demokratákkal való találkozásának előjelei kedvezőtlennek tűnnek, MSZP-s informátorunk szerint az eszmecsere után újra helyére kerülhetnek a dolgok, és az önkormányzati választás előtt a nyáron "szanaszét sodródott" kormánypártok megerősíthetik együttműködésüket. Forrásunk szerint valódi problémát az okozna, ha a szétesett kormányzati kommunikációt nem tudnák rövid időn belül rendezni, ám a miniszterelnök újbóli színre lépése garanciát jelent a nézeteltérések elsimítására.

A kommunikáció rendezéséhez az is hozzájárulhat, hogy az előző másfél hétben rendszeresen médiaszereplést vállaló Veres János pénzügyminiszter megkezdte nyári szabadságát, amit egyébként már az MSZP polgármesterei és polgármesterjelöltjei is szorgalmaztak a párt regionális kampányértekezletein, mondván, párttársuk tovább rontja önkormányzati esélyeiket. A szocialista politikus a Gyurcsány-csomagról többször is azt nyilatkozta, hogy az a szegényebb, megtakarításokkal nem rendelkező családok gazdálkodásában okozhat komolyabb gondokat.

Medgyessy Péter exkormányfő szintén bírálta a köztévében a sorozatos kommunikációs hibákat. Az utazó nagykövet kritikát fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc reformelképzeléseinek megalapozottságát és időzítését illetően is. A politikus szerint a miniszterelnöknek kétévnyi kormányzása során ideje és lehetősége is volt arra, hogy a reformokat végiggondolja, és előálljon egy kész koncepcióval közvetlenül a választások után.

Gyurcsány Ferenc újbóli hazai megjelenése ellentmondó reakciókat váltott ki internetes naplójának olvasói táborában. Általában minden hozzászóló nagy örömének adott hangot, hogy Gyurcsány Ferenc és családja épségben hazatért a nyaralásból, és "újult erővel, frissen vághat bele a munkába". A kormányfő vidám úti beszámolói azonban egyesekben visszatetszést keltettek, az egyik beíró például megjegyezte: Magyarország gazdasága a kiváló kormányzati teljesítménynek köszönhetően a "tök utolsó" helyre szorult.

Török László, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek