Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A japán kormányfő ismét meglátogatta a katonai síremléket

Japán II. világháborús kapitulációjának 61. évfordulójának a napján, kedden lerótta kegyeletét a Jaszukini katonai síremléknél Koidzumi Dzsunicsiro, az távol-keleti ország kormányfője, és ezzel a látogatásával várhatón Peking és Szöul heves diplomáciai tiltakozását váltja ki.


Dátum: 2006-08-15 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:22.349611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2001 óta a japán kormány élén álló politikus minden évben elzarándokol a síremlékhez, de a kapituláció évfordulóján miniszterelnökként ezt még nem tette meg. Legutóbb tavaly októberben járt a kegyhelynél, és ezzel akkor is megütközést váltott ki.

Kínában és a két Koreában ugyanis úgy tartják, hogy a japán kormányfő látogatásaival kegyhelynél a szigetország II. világháborús hódításait akarja dicsőíteni, amelyeknek Kína és Korea is az áldozata volt.

A japán kormányfő kedden visszautasította azokat a kemény kínai és dél-koreai bírálatokat, amelyek azt követően érték, hogy lerótta kegyeletét háborúban meghalt japánok jaszukini emléksírjánál Tokió központjában.

Koidzumi Dzsunicsiro a heves tiltakozások hírére elmondta: azzal az érzéssel ment a szenthelyhez, hogy ne legyen többé háború, és azokról emlékezett meg, akik háborúban áldozták életüket. A sintoista szentély 2,5 millió japán háborús halottnak állít emléket. A kormányfő külön hangsúlyozta, hogy nem a japán háborús bűnösök emlékének adózott.

Mint az várható volt: Peking és Szöul indulatosan tiltakozott Koidzumi látogatása miatt, mint azt a múltban is megtette már, valahányszor a vezető japán politikus felkereste az emlékhelyet. Emiatt kétoldalú csúcstalálkozókat is lemondott Kína és Dél-Korea.

Koidzumi aki 2001 óta, amikor a japán kormány élére került, minden évben lerótta kegyeletét. Az idei megemlékezése miatti felháborodásokat azonban felerősítette az, hogy augusztus 15-ére, azaz Japán II. világháborús kapitulációjának a 61. évfordulójának a napjára időzítette látogatását. Ezzel kapcsolatban Koidzumi csak azt felelte: "mert ez volt a megfelelő nap".

Ezt követően megismételte Japán bocsánatkérését a második világháborús szenvedésekért kedden Koidzumi Junicsiro japán kormányfő.

"Országunk hatalmas szenvedéseket és károkat okozott több ázsiai országnak és népnek. A japán nép nevében, őszinte együttérzésemet és mélységes lelkiismeret-furdalásomat fejezem ki az áldozatoknak. A mi felelősségünk, hogy alázattal tekintsünk a múltba, és felejtés nélkül adjuk át e szörnyű háború leckéjét a jövő nemzedékeinek" - jelentette ki a miniszterelnök a tokiói Budokan csarnokban tartott megemlékezésen, Akihito császár és Micsiko császárné jelenlétében, mintegy 7000 ember előtt.

A szertartás során az uralkodó maga is biztosította az áldozatokat: osztozik gyászukban, egyben reményét fejezte ki, hogy a háború borzalma soha többé nem ismétlődik meg. Akihito apja, Hirohito császár 1945. augusztus 15-én valóságos sokkot okozott alattvalóinak azzal, hogy trónra lépése óta első ízben mondott rádióbeszédet és bejelentette: Japán leteszi a fegyvert a szövetségesek előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek