Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szása, más a kása máma!"

Aszódi Pál kedd délelőtti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a választások előtt az MSZP és két nyugdíjas szervezet között köttetett együttműködési megállapodásban szó sem volt arról, hogy megszorító intézkedések várhatóak. Mint azt hangsúlyozta, a nyugdíjasok be lettek csapva.


Dátum: 2006-08-15 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61746
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:26.295814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szása, más a kása máma!" - emlékeztetett a ma is érvényes régi mondásra a Nyugdíjas Tagozat elnöke, mert mint mondta, a nyugdíjasok be lettek csapva, más történik most, a választások után, mint amire számítottak előtte.

A Gyurcsány-csomagot a nyugdíjasok szempontjából értékelő Aszódi Pál emlékeztetett: a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) a Gyurcsány-csomag bejelentésekor szükségesnek ítélte a megszorító intézkedéseket, elfogadta és támogatta azokat, mert szerinte az ország lakossága túlköltekezett és túlfogyasztott.

- Hogyan költekezhetett túl egy olyan társadalmi réteg, amelynek kétharmada 65 ezer forint nyugdíjból él? Ez az a dőzsölő réteg? Vagy az a 900 ezer nyugdíjas, aki 50 ezer forint alatti nyugdíjat kap? - tette fel a kérdéseket Aszódi Pál hozzátéve, a Gyurcsány-csomag terheit, a gázáremelést és az áfaemelést a nyugdíjasok nem tudják megfizetni.

Hangsúlyozta, a nyugdíjasoknál nincs fedezete az átlagosan 27 százalékos gázárnövekedésnek és az 5 százalékos áfaemelésnek, hiszen januárban csupán 4,3 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre a kormány. Ezen túl további áremelések is várhatók, de miből fogja ezeket kifizetni a nyugdíjas? - tudakolta a kérdést a politikus.

Emlékeztetett, 1999-ben, az Orbán-kormány idején történt utoljára szociális jellegű, differenciált nyugdíjemelés. Problémának nevezte, hogy a szociális biztonsággal és a társadalmi szolidaritással azóta nem foglalkozik sem a szakma, sem a politika. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Orbán Viktor által előterjesztett garanciaprogramban szerepelt az is, hogy a kormány vállaljon garanciát a 13 havi nyugdíj folyósítására. Ezt nem tették meg - jelentette ki Aszódi Pál, és megjegyezte, kétséges tehát, hogy a 13. havi nyugdíj egyáltalán túléli-e az idei évet.

A politikus arra szólította fel a nyugdíjasokat, hogy politikai hovatartozásuktól függetlenül saját érdekeiket képviseljék. Mint mondta, a választások óta eltelt idő alatt a nyugdíjastársadalom rájött, hogy a kormány becsapta őket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek