Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Euro-zóna növekedése megelőzi a világot

Évek óta nem látott mértékben bővült a GDP az eurózónában a második negyedévben, felülmúlva az összes nagy konkurens teljesítményét. A növekedés egyre valószínűbbé teszi azt, hogy az ECB az idén akár még kétszer is kamatot emel.


Dátum: 2006-08-15 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:29.067452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint öt éve először fordul elő, hogy az eurózóna gazdasága gyorsabban bővül, mint az Egyesült Államoké: 2006 második negyedévében az előzőhöz képest 0,9 százalékkal nőtt a GDP a valutaövezetben, míg az óceán túlpartján csak 0,6 százalékot tudtak felmutatni (mindkét adat első becslés).

Az eurózóna teljesítménye felülmúlta Japánét és Nagy-Britanniáét is (0,2, illetve 0,8 százalék), így egyes elemzők már azt a kijelentést is megkockáztatták, hogy Európa átvette a vezetést. Éves összevetésben 2,4 százalékkal gyarapodott az eurózóna, szemben az első negyedév 2,0 százalékával.

Megkönnyítheti az ECB kormányzótanácsának döntését, hogy Olaszország kivételével szinte mindegyik euróországban gyorsult a növekedés: a múlt hét végi kitűnő francia adat után hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal is a vártnál erősebb második negyedéves GDP-adatot tett közzé. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékos bővüléshez hasonlóról öt éve nem számoltak be, ráadásul a hivatal az első negyedév adatát is 0,4-ről 0,7 százalékra korrigálta. Év/év alapon a második negyedév 1 százalékos növekedést hozott az előző három hónap 3,1 százaléka után.

Kiemelkedően húzott a valutaövezet negyedik legnagyobb gazdasága, Spanyolország is: az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest 3,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben. Madridi elemzők szerint a több mint négy éve nem tapasztalt növekedés főleg az exportnak és a beruházásoknak köszönhető.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek