Nem veszik vissza a Nobel-díjat
Kizárta a svéd Nobel Alapítvány annak lehetőségét, hogy megfosszák Günter Grass német írót a Waffen-SS tagsága miatt az irodalmi Nobel-díjtól - jelentette kedden egy svéd újság.
Dátum: 2006-08-15 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:31.178841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michael Sohlman, az alapítvány igazgatója a Dagens Nyheter című stockholmi lap keddi számában a Nobel-szabályzatra hivatkozva leszögezte: a díj örök időkre szól. "Még sohasem fordult elő, hogy visszavontak volna egy Nobel-díjat" - fűzte hozzá. Grassnak 1999-ben ítélték oda a rangos elismerést. A Stockholmi Akadémia indoklásában azt emelte ki, hogy Grass írásaival hozzájárult Németország nemzetiszocialista múltjának nyilvános feldolgozásához. Egy hét végi interjúban a 78 éves író beismerte: tizenhét éves korában néhány hónapig a náci párt hírhedt fegyveres alakulatában, a Waffen-SS kötelékében szolgált. Egyes német konzervatív politikusok a beismerés után felszólították Grasst: mondjon le irodalmi Nobel-díjáról.
MTI - fidesz.hu