Ajánlószelvény: csak az önkormányzati választásra
Az október 1-jei települési önkormányzati választásra a jelölteknek meghatározott számú ajánlószelvényt kell összegyűjteniük az induláshoz; a kisebbségi választáson csak jelölőszervezet állíthat jelöltet, így arra nem gyűjthető ajánlószelvény - mondta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kedden, Budapesten.
Dátum: 2006-08-15 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:33.291597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rytkó Emília hangsúlyozta, hogy az ajánlószelvény feltétele a jelöltállításnak. Az országgyűlési választásokon egységesen 750 ajánlószelvényt kellett összegyűjteniük a jelölteknek, most azonban minden településen - a lakosságszám függvényében - eltérő számú ajánlószelvényt kell összegyűjteni.
Az összegyűjtendő ajánlószelvények számát - ez átlagosan a választásra jogosultak számának egy százaléka - a településeken a jegyzők már meghatározták és közzétették.
A tízezer vagy ennél kevesebb lakosú település - kislistás választási rendszerben - egy választókerületet alkot. A tízezernél több lakosú településen és fővárosi kerületben a képviselőket vegyes választási rendszerben választják. A megyei közgyűlési választás tekintetében minden megyében két választókerület van, külön a tízezer vagy ennél kevesebb lakosú, és külön a tízezernél több lakosú települések számára.
Kislistás, illetve egyéni választókerületi képviselőjelölt az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább egy százaléka jelöltnek ajánlott. A megyei választókerületben az a jelölő szervezet állíthat listát, amely a választókerületben lévő települések választópolgárai legalább 0,3 százalékának ajánlását összegyűjtötte.
Polgármesterjelölt az, akit a tízezer vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább három százaléka, a százezer vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak két százaléka, de legalább háromszáz választópolgár, a százezernél több lakosú település esetén a választópolgárok egy százaléka, de legalább kétezer választópolgár jelöltnek ajánlott.
Főpolgármester-jelölt az, akit a főváros választópolgárainak 0,5 százaléka jelöltnek ajánlott.
Az ajánlószelvényeket szeptember 8-ig gyűjthetik a jelöltek; eddig az időpontig vetethetik magukat nyilvántartásba a jelöltek és jelölőszervezetek is a választási bizottságoknál.
A jogszabály szerint, ahol a jelölőszervezet jelöltet kíván állítani, be kell magát jelentenie a választási bizottságnál. Ha egy településen indít jelöltet, akkor a helyi választási bizottság veszi nyilvántartásba a szervezetet, ha egy megyén belül, de több településen indítanak jelöltet, akkor a területi választási bizottság veszi nyilvántartásba a szervezetet. Amennyiben a szervezet több megyében is indít jelöltet, vagy listát, akkor az Országos Választási Bizottság veszi nyilvántartásba a szervezetet.
A szintén október 1-jén megtartandó kisebbségi választáson azonban nincsenek független jelöltek, kizárólag a jelölőszervezetek állíthatnak jelöltet, így nincs ajánlószelvény sem. Pártok nem, csak társadalmi szervezetek állíthatnak jelöltet, azok közül is csak azok, amelyeket 2005. november 25. előtt bejegyzett a bíróság és alapszabályukban deklarálják az adott kisebbség érdekeinek képviseletét.
MTI - fidesz.hu