Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A külföldön élő románoknak jár az állampolgárság

A román állampolgársági törvény elfogadásának sürgetésére tett ígéretet Traian Basescu román államfő, aki szerint az állampolgárság könnyebb megszerzését lehetővé tevő jogszabály szeptember végén kerülhet a bukaresti törvényhozás elé - adták hírül kedden román hírforrások.


Dátum: 2006-08-15 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:34.257831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mediafax és a Rompres hírügynökség egyaránt beszámol arról, hogy Traian Basescu kedden egy fekete-tengeri üdülőtelepen megnyitotta a Románia határain kívül élő egyetemi diákoknak és tanulóknak szervezett nyári szabadegyetemet. Beszédében kifejtette, milyen előnyökkel jár Románia uniós csatlakozása után a román állampolgárság megszerzése a kisebbségben élő románok számára.

A táborban részt vevő 300 diák Ukrajnából, Bulgáriából, Magyarországról és Moldovai Köztársaságból érkezett. Basescu a szabadegyetemre utalva elégedetten nyugtázta, hogy tizenhat év után első alkalommal sikerült olyan intézményesített programot létrehozni, amely összegyűjti a határon túli román közösségek fiatal képviselőit.

Beszédében Basescu kijelentette: különösen érdekli őt a külföldön élő több mint kétmillió román sorsa. Rámutatott: Románia hivatalos politikája tartalmazza az "elszakított" román közösségekkel való kapcsolat újbóli kiépítésének célkitűzését. A kormány ugyanakkor azért is felelősséget érez, hogy a hazaszeretet a nem Romániában születettekre is áthagyományozódjon.

Ennek kapcsán közölte: e célkitűzések megvalósításáért két lényeges jogszabály törvényhozási vitája kezdődhet meg szeptember végén, a román parlament őszi ülésszakán. Az egyik törvény a román állampolgárság könnyebb megszerzését tenné lehetővé, a másik pedig a határon túl élő románokra vonatkozna.

Az első törvény célja, hogy a román nemzetiségű fiatalok is élvezhessék a Románia uniós tagságából származó előnyöket. De emellett az is fontos - tette hozzá Basescu -, hogy a határon túliak anyaországukban dolgozhassanak és tanulhassanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek