Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs taxisbéke Ferihegyen

Tegnap megkezdte működését a ferihegyi taxitender győztese, a Zóna Service Konzorcium Rt. Az új társaság kulturált kiszolgálást, egységes arculatot, új és kényelmes autókat, valamint alacsonyabb, illetve a korábbinál olcsóbb árakat ígér.


Dátum: 2006-08-16 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:36.870503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Zóna-taxik megjelenését az 1-es terminálon jelentette be az rt. tagjait képviselő Veres István, de az esemény nem csak a sajtó érdeklődését keltette fel.

A helyszínen megjelent több, a tenderen alulmaradt társaság vezetője is, akik rámutattak: még nem egységes a zónások arculata, és az Rt. már több ponton megszegte szerződésben foglalt vállalásait.

Veres István szerint a pályázat megnyerése óta kevés idejük volt mindenre felkészülni, és azzal vádolta versenytársait, hogy azok megfenyegették a Zóna alkalmazottait. A reptéren korábban egyedüliként üzemelő Airport Taxi dolgozói hasonlóképp panaszkodtak a győztesekre.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek