Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lesújtottak az amerikai és afgán erők

Elfogták az al-Kaida nyolc feltételezett segítőjét az amerikai és afgán kormányerők, amikor rajtaütöttek szerdán a nemzetközi terrorista hálózat vélt rejtekhelyein Afganisztán dél-keleti részén. Közben Kanadai katonák sebesültek meg Afganisztán déli részén.


Dátum: 2006-08-16 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:40.573294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy amerikai katonai közlemény szerint kora hajnalban csaptak le az al-Kaida feltételezett búvóhelyeire két faluban, Hoszt tartomány Jakúbi körzetében. A rajtaütésben fegyvereket, robbanóanyagokat és távközlési berendezéseket foglaltak le.

A közlemény szerint hírszerzési értesülések vezettek az al-Kaida feltételezett "háttértámogatóinak" nyomára, akik külföldi fegyveresek afganisztáni eligazodását segítették és házilagos robbanószerkezeteket fabrikáltak az amerikai és afgán fegyveres erők elleni merényletekhez Hoszt tartományban.

Az amerikai és a NATO-erők intenzív hadműveleteket folytatnak Afganisztán Pakisztánnal határos déli és keleti vidékein, hogy felszámolják az al-Kaida terroristáit, az újra aktivizálódó tálib fegyvereseket és Gulbuddin Hekmatjar afgán hadúr iszlámista szélsőségeseit.

Afganisztánt jelenleg az al-Kaida terroristáinak menedéket nyújtó fanatikus tálib rezsim 2001-es megdöntése óta nem tapasztalt erőszakhullám sújtja.

Megsebesült hat kanadai NATO-katona Afganisztán déli részén, amikor felkelők megtámadták támaszpontjukat.

Az aknavetőkkel végrehajtott támadás kedden zajlott le Kandahár tartományban. A sérülések nem életveszélyesek - közölte szerdán egy kanadai katonai szóvivő.

Afganisztán déli részén, így Kandahár tartományban is augusztus 1-től vette át az ellenőrzést a NATO az amerikaiak vezette szűkebb szövetségtől. Azóta hét kanadai katona esett el a térségben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek