Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iparűzési adó után jön az értéknövekedési adó

A fővárosi önkormányzat megkezdte a területérték-növekedési adó bevezetésének előkészítését - értesült a Napi Gazdaság. Az értéknövekedési díjként is emlegetett közterhet elsősorban azoknak kellene megfizetniük, akiknek az ingatlana a városfejlesztés nyomán felértékelődik.


Dátum: 2006-08-16 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:41.775757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2007-es költségvetésbe még várhatóan betervezi a Főpolgármesteri Hivatal az iparűzési adót az elmúlt években megszokott mintegy 80 milliárd forintos szinten, de az uniós jogvita miatt kiváltásra szoruló adónem pótlására már megkezdődtek a munkálatok.

Az egyik komoly "jelölttel", a területérték-növekedési adóval kapcsolatban ellentmondásosak a hírek. A Napi Gazdaság egyik városházi forrása szerint részletes számításokkal rendelkeznek az adófajtával kapcsolatban, másik, adóügyekkel foglalkozó informátoruk szerint még semmi sem történt.

A szakzsargonban értéknövekedési díjként is emlegetett közterhet elsősorban azoknak kellene megfizetniük, akiknek az ingatlana az újabb városfejlesztési tervek életbelépésével a hatóság szerint felértékelődik, például egy új csatorna vagy egy újonnan lefektetett vízvezeték miatt.

Szakértők szerint ez az adófajta elfogadható, de jelentős a költségigénye.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek