Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pákh Imre Munkácsy-gyűjteménye Munkácson

A Pákh Imre tulajdonában lévő 29 Munkácsy-képet a tervek szerint 2007 májusában Munkácson, majd később Erdélyben is ki fogják állítani - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Galéria XIX-XX. századi gyűjteményének főosztályvezetője szerdán az MTI-t.


Dátum: 2006-08-16 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:45.527768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Munkács várát a Magyar Nemzeti Galéria szakértői alkalmasnak találták a kiállítás befogadására - közölte Bakó Zsuzsanna. A vizsgálatok szerint a vár termei megfelelnek a kiállítási kritériumoknak, mivel jó állapotúak, biztonságosak, továbbá megfelelő hőmérsékletűek.

Mint mondta: elképzelhető, hogy néhány képpel a Magyar Nemzeti Galéria is bővíti a Pákh-gyűjteményt Munkácson, illetve Erdélyben.

Hozzátette: a vándorkiállítást eddig Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Kaposvárott, valamint Szegeden láthatták az érdeklődők. Jelenleg a Békéscsabai Múzeumban van, ahonnan Miskolcra, majd Szombathelyre, illetve Szolnokra szállítják.

A főosztályvezető szerint a Munkácsy-gyűjtemény sikerét mutatja, hogy az első négy helyszínen már több mint 500 ezren látták a kiállítás anyagát.

Pákh Imre, az Amerikában élő magyar üzletember tavaly indította el kiállításainak sorozatát Magyarországon. A Pákh tulajdonában lévő Munkácsy-képek többségét addig eredetiben még soha nem láthatta a magyar közönség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek