Egyetemfoglalással, útlezárással tüntetnének a tandíj ellen
A hallgatói önkormányzatoktól függetlenül alakult meg az úgynevezett Hallgatói Hálózat, amely a szerint a tüntetés csak ideig-óráig köti le a közvélemény figyelmét. Ezért a forgalom blokkolásával és egyetemi épületek elfoglalásával is készülnek szeptemberben - írta meg a Magyar Hírlap.
Dátum: 2006-08-16 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:53.881027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több nagyvárosban várható a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájától (HÖOK) független tüntetés. A magát Hallgatói Hálózatnak nevező csoportnak Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Győrben és Nyíregyházán vannak aktivistáik, egyetemenként tíz-tizenöt. Fő céljuk nem a tandíj elleni harc, hanem - megfogalmazásuk szerint - valódi érdekképviselet, például diákparlament alakítása.
"Az utcára vonulás csak ideig-óráig köti le a közvélemény figyelmét, így kénytelenek vagyunk pimasz, figyelemfelkeltő, nem engedélyezett demonstrációt szervezni" - fogalmazott a napilapnak a csoport egyik tagja. Ezért egyetemi épületek elfoglalását, illetve forgalmat blokkoló útlezárásokat is terveznek. Egy másik szervező úgy fogalmazott, nem akarnak együttműködni a HÖOK-kal, tőlük függetlenül tervezik akcióikat.
Schőberl Márton, a HÖOK alelnöke a lapnak hangsúlyozta: minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely megfelel a demokratikus normáknak. Az MTI-nek fogalmazva viszont hozzátette: Ha a törvényeken túllépő, radikális cselekedetekre kerül sor, azzal nem nekik, hanem a rendőrségnek kell foglalkoznia. Schőberl Márton úgy tájékoztatott, a HÖOK demonstrációjának helyét és idejét augusztus végén hozzák nyilvánosságra.
MTI, Magyar Hírlap - fidesz.hu