Kitelepítések hurrikán miatt
Mintegy 1500 embert kellett kitelepíteni szerdán a dél-ecuadori Tungurahua vulkán környékéről, mert a tűzhányó egy hónapon belül másodszor ismét intenzív aktivistást mutat - közölték a helyi hatóságok.
Dátum: 2006-08-17 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:24:57.276359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárostól, Quitótól 135 kilométerre délre lévő, 5029 méter magas vulkánhegy legutóbb július 14-én lépett működésbe, és akkor is, mint most, hamut lövellt ki magából, a hegyoldalon pedig láva ömlött le.
A katasztrófavédelmi szervek attól tartanak, hogy a vulkán hamarosan kitörhet, ezért a hegy lábánál lévő három faluból mintegy 1500 embert evakuáltak.
MTI - fidesz.hu