Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terrormerényletre figyelmeztetnek Nagy-Britanniában - vagy mégsem?

A brit belügyminisztérium visszavonta a Nagy-Britanniát fenyegető terrorista veszélyről csütörtök este kiadott felhívását, amely arra figyelmeztette a lakosságot, hogy az al-Kaida terrorszervezet képes "piszkos bomba, mérgesgáz-támadást intézni" a szigetország ellen.

Dátum: 2002-11-08 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:37.114710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A David Blunkett belügyminiszter által jegyzett dokumentum arra intette a lakosságot, hogy a szélsőséges iszlám csoport hajók, vasúti szerelvények segítségével pusztító erejű támadásokat képes elkövetni a szigetország településein, és pokolgépes merényleteket hajthat végre közéleti személyiségek ellen. Újólag figyelmeztetett a repülőgép-eltérítés veszélyére.

Alig egy órával a dokumentum közzététele után a belügyminisztérium visszavonta a figyelmeztetést, és egy általánosabb jellegűt adott ki helyette, törölvén az utalásokat a piszkos bomba, mérgesgáz-támadás lehetőségére. Mindkét változat éberségre intette a lakosságot mind az ír, mind a nemzetközi terrorista csoportok jelentette fenyegetettség miatt.

A belügyminisztérium illetékese azzal indokolta a "kavarodást", hogy egy egy héttel korábbi tervezet került a sajtó kezébe. A felhívással a tárca meg kívánta ismételni általános figyelmeztetését a terrorista veszély létezéséről. "Azt próbáltuk tudatni, hogy a terroristák képesek minden rendelkezésükre álló eszköz bevetésére" - magyarázkodott az illetékes.

A The Times napilap által megszólaltatott nemzetbiztonsági források arról biztosították a közvéleményt, hogy a figyelmeztetés nem konkrét veszélyről szóló információ kapcsán fogalmazódott. A következő hét nagyszabású eseményei, a háborús halottakról vasárnap megtartandó központi megemlékezések, a parlament következő évi ülésszakának szerdai nagyszabású megnyitója indokolhatta, hogy a belügyminisztérium ilyen részletes figyelmeztetést akart megfogalmazni.

Paul Wilkinson professzor, nemzetbiztonsági szakértő a BBC rádiónak adott pénteki nyilatkozatában azonban úgy vélte, az eredeti figyelmeztetés "nem volt pontatlan", és lehetségesnek nevezte a "piszkosbomba-támadás" szigetországi veszélyét.

A közvélemény a tárca magyarázatát várja. A felhívást Tom Ridge-nek, az Egyesült Államok belbiztonsági hivatala igazgatójának londoni tárgyalásaival egy időben adták ki. Az amerikai illetékes a londoni King's College-ban csütörtök este elmondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az al-Kaidát ért veszteségek ellenére a szervezet megőrizte csapásmérő képességét, s továbbra is közvetlen veszélyt jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek