Gyurcsány a kényelmesebb utat választotta
Varga Mihály a Nap-kelte csütörtök reggeli adásában bírálta a kormány egyensúlyteremtő intézkedéseit, amelyek között vannak szakmai szempontból is rossz döntések.
Dátum: 2006-08-17 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:00.213150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nem lesz új egyensúly, ha nem nyúlnak hozzá például az állami kiadások között azokhoz a kiadásokhoz, amelyek az államigazgatás működését teszik lehetővé.
Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a kényelmesebb utat választotta, "mert egyszerűbb megemelni az adókat, az energiának az árát, egyszerűbb bevezetni egy vizitdíjat, mint hozzányúlni az állami kiadások szerkezetéhez" - mondta.
A Fidesz alelnöke kijelentette, hogy bizalmi válságba került Gyurcsány Ferenc és kormánya, mert felélte az erkölcsi tőkéjét azzal, hogy a kampányban "szöges ellentétét" mondta annak, mint amit most csinál.
MTI - fidesz.hu