Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárás előtt a Millenáris Park

Kihasználva a háromnapos ünnepet, vidéki rokonokkal ellátogattunk a Millenáris Parkba, az Álmok Álmodói, Világraszóló Magyarok című kiállításra. Hozzá kell tennem, budapesti lévén én már másodszor látom a gyűjteményt, de még így sem tudok betelni azzal a sok információval, amit bemutat.


Dátum: 2002-11-08 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:37.722623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Először is szeretném felháborodásomat kifejezni a kiállítás elhanyagoltsága miatt. Röviden: koszos, mocskos minden, a mosdók csapjai nem működnek, a takarítás hiánya mindenhol érzékelhető, eligazító teremőr alig-alig akad.

Csodálatos számítógépes adattárra lehetett rákérdezni az egyes témákat bemutató termekben, most valamennyi érintésre működő képernyő sötét maradt. A fiatalok szívesen nézelődnek a képernyőn is egyes témákat kutatva, de a számítógépes terem, amely első látogatásomkor nyüzsgő életet mutatott, most technikai okok miatt nem üzemelt.

A prospektus, amely, hangsúlyozom, csak részeit mutatja be a kiállításnak, igen eldugva, az üzlet hátsó részén kapható. Talán a pénztárnál is lehetne figyelmeztetni a látogatókat erre a kiadványra.

Szeretném mindenki figyelmét ezúton felhívni, hogy a kiállítást nagy valószínűséggel bezárják december 31-i határidővel.

Ez a kiállítás felejthetetlen élményt nyújt, kicsiknek, nagyoknak egyaránt érdemes időt szakítani rá.

Kovács Istvánné

Budapest

Magyar Nemzet, 2002. november 8.

Kapcsolódó elemek