Gazdasági kényszerrel számolná fel a kormány a megyéket
Amit a kormány parlamenti úton, alkotmánymódosítással nem tudott elérni - a megyerendszer felszámolását -, azt megpróbálja most gazdasági úton kikényszeríteni - jelentette ki Bánki Erik fideszes képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón. A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy 2007. január 1-jétől az illetékek behajtásának joga a megyéktől a regionális APEH-hivatalokhoz kerül.
Dátum: 2006-08-17 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:02.975383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Amit nem tudott a kormányzati többség az alkotmány módosításával elérni, magyarul a regionális rendszer kialakítását, azt most megpróbálja gazdasági úton kikényszeríteni: ellehetetleníteni a megyei közgyűléseket, olyan anyagi helyzetbe hozni őket, hogy a meglévő hitelállományukat ne tudják törleszteni, újabb hitelfelvételre ne legyen lehetőségük, ezáltal működésképtelenné válnak és a kormány igazolhatja azt, hogy a megyék életképtelenek" - mondta Bánki Erik.
Bánki szerint a kintlévőségek viszonylag magas aránya nem az illetékhivatalok hibája, hanem az illetéktörvényé, amely részletesebben foglalkozik az illetékek alóli mentességek megállapításával, mint azok behajtásával. Mint fogalmazott: ilyen körülmények között találóbb lenne, ha a törvényt "az illetékmentességről szóló felsorolásnak" neveznénk.
A döntés nem javítani, hanem rontani fogja az illetékfizetési morált, ezen kívül súlyosan sérti az önkormányzatok szabadságát is - mondta.
Bánki úgy véli, az, hogy az illetéket 2007 január 1-jétől a regionális APEH-igazgatóságok szedik be, csak "az első lépés", mert a kormány a következőkben a visszaosztás menetrendjét is meg fogja változtatni.
A fideszes politikus szerint ez azt jelenti, hogy a kormány a megyéktől és a megyei jogú városoktól várhatóan megvonja majd a helyben maradó illetékek egy részét is.
"Ez azért veszélyes, mert ez az egyetlen szabadon felhasználható pénzeszköze a megyei közgyűléseknek" - hangsúlyozta.
Bánki elképzelhetőnek tartja, hogy az állam az illetékek egy részét normatívák formájában visszajuttatja az önkormányzatoknak, ám ezek mellé - mint mondta - "nyilvánvaló módon" különböző feladatokat fog rendelni.
Újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a döntés összefüggésbe hozható az önkormányzati választásokkal is.
A kormány népszerűsége "zuhanórepülésben van", így a választások után az eddigi döntően MSZP által vezetett megyei közgyűlések nagyrészt a mostani ellenzéki pártok irányítása alá kerülnek, egy ilyen helyzetben pedig a kormánynak nem áll érdekében erős megyéket fenntartani - tette hozzá Bánki Erik.
fidesz.hu