Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyarországi zsidók kártalanításának "nyitott kérdéseivel" foglalkozik a FAZ

Késlekedő adós címmel a magyarországi zsidók kártalanításával - néhány "nyitott kérdéssel" - foglalkozik csütörtöki, budapesti keltezésű cikkében a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung.


Dátum: 2006-08-17 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:03.849364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikkíró, Reinhard Olt bevezetőjében megállapítja, hogy a zsidók kártalanításával kapcsolatban van néhány nyitott kérdés. Beszámol arról, hogy jó háromszáz holokauszt-túlélő követel kártérítést Magyarországon. Ez szerinte ötszöröse annak, mint amire a hatóságok számítottak, ugyanakkor azt bizonyítja, hogy Magyarország vállalta a felelősség ráeső részét, még akkor is, ha ez az Alkotmánybíróság nyomására történt. A bíróság ugyanis a kommunista rezsim összeomlása után kötelezte az államot, hogy vállalja a kártalanításért való felelősséget, mivel a zsidó tulajdonok elkobzását a korábbi állításokkal ellentétben nem a német megszálló hatalom, hanem az akkori nyilaskeresztes kormány hajtotta végre. Az Alkotmánybíróság élén - emlékeztet a cikkíró - akkor a jelenlegi köztársasági elnök, Sólyom László állt.

Ez év július 31-én járt le az igények benyújtásának határideje. Egy szülő elvesztése után 1800, egy testvér elvesztése után 900 dollár kártérítés jár, abban az esetben, ha a gyilkosságokkal a magyar kollaboránsok vádolhatók.

A cikkíró beszámol azokról az erőfeszítésekről, amelyeket zsidó képviselők már 1947-ben, majd a Zsidó Világkongresszus küldöttei 1949-ben tettek a budapesti kormánynál, akkor sikertelenül. Emlékeztet arra, hogy a kommunista uralom összeomlása után Timár György budapesti ügyvéd emelt panaszt az Alkotmánybíróságnál, ezekben a napokban pedig két ügyvéd, Gál Péter és Kerekes Gábor képviseli a holokauszt áldozatainak érdekeit a legfelsőbb bíróság előtt. Az igénylők meghallgatását szeptemberre és októberre irányozták elő: a panaszosok elsősorban azt követelik, hogy a kényszerletétbe helyezett vagyonokat juttassák vissza megbízóiknak - körülbelül 200 ezer eurós összegről van szó -, vagy pedig ennek megfelelő kártérítést sürgetnek.

A Magyarországi Zsidók Hitközségének Szövetsége közölte: legkevesebb háromszáz holokauszt-túlélő, illetve örököseik dokumentumokkal tudták bizonyítani, hogy milyen értéktárgyak voltak a tulajdonukban. Ugyanakkor - mint a cikk rámutat - restitúciós kötelezettség még az Alkotmánybíróság említett ítélete alapján sem áll fenn, noha a bíróság a kormányt és a parlamentet azzal bízta meg, hogy 1993. december 31-éig tegye meg a szükséges intézkedéseket a párizsi békeszerződés vonatkozó rendelkezéseinek a végrehajtására és legalább az örökös nélkül elhunytak vagyonát adja át a zsidó közösségeknek.

1994 októberében az akkori magyar szocialista miniszterelnök, Horn Gyula - mint a cikkíró emlékeztet - a Zsidó Világkongresszus elnöke előtt arra hivatkozott: Magyarország nehéz gazdasági helyzetében nem képes arra, hogy ezt megtegye. Edgar Bronfman azzal érvelt, hogy az adott körülmények között elsőként a helyi zsidó közösségeket kell figyelembe venni. Ezt követően néhány, 1945 után államosított zsidó közösségi házat és zsinagógát visszaadtak.

A zsidó magántulajdon visszaadása helyett ugyanakkor a magyar parlament 1996 októberében elhatározta egy, a Zsidó Világkongresszus által támogatott alapítvány létrehozását. Az alapítványt négymilliárd forintos (16 millió euró) vagyonnal ruházták fel. Az alapítványi tőke az állam tulajdonában maradt, csak a kamathozamok folynak különböző projektekbe, amiről a kormány által felállított kuratórium dönt.

A magyarországi holokauszt történetét külön is ismertető írás beszámol arról, hogy az Orbán-kormány 1998 végén 30 ezer forintban állapította meg a zsidó áldozatoknak járó kártérítést, amit a túlélők és az utódok megalázónak tartottak. A törvény tiltakozásokhoz vezetett, s nem kevés zsidó személy a kifizetés után visszaküldte a kártalanítási összeget az akkori miniszterelnöknek. Végül a Medgyessy Péter vezette szocialista-szabaddemokrata koalíciós kormány 2003 márciusában 43 ezer forintra emelte a kártérítési összeget - emlékeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek