Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU-pénz csak álom a gazdáknak

Hiába tartanak szocialista politikusok nap, mint nap sajtótájékoztatót a magyar agrárium fejlesztéséről, ettől még az uniós pénzek nem jutnak el a családi gazdálkodókhoz.


Dátum: 2006-08-17 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:05.058970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jó lenne, a kormány szembenézne azzal, hogy tönkretette a magyar mezőgazdaságot, és egy MSZP-hez köthető klikknek szolgáltatta azt ki. Éppen ez a kör a legnagyobb esélyese annak, hogy lehívja az unió 1200 milliárd forintos támogatását.

Az agrártámogatások több mint 90 százalékát 100 agrárvállalkozó hívta le az elmúlt négy évben. Ez azt jelenti, hogy hiába az unió által felkínált pénzalap, az nem jut el a családi gazdálkodókhoz.

A Gyurcsány-csomag az agráriumtól mintegy 80 milliárd forintot von el, tehát fejlődésről és fejlesztésről ezen a területen nem lehet beszélni ilyen megszorítások mellett. Továbbá kétségeink vannak a beharangozott társadalmi egyeztetés szándékával és eredményességével kapcsolatban, miután a kormánynak törvényes kötelessége lett volna a Gyurcsány-csomag bevezetése előtt társadalmi szervezetekkel egyeztetni, a csomag társadalmi hatását felmérni és megvitatni, amely egyeztetés, sajnálatos módon, elmaradt.

Budapest, 2006. augusztus 17.

Font Sándor

Mezőgazdasági Bizottság elnöke

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek