Európai rakétaelhárító központ
Az Egyesült Államok néhány hónapban belül javaslatot tesz az európai rakétaelhárító támaszpont helyére - tudta meg a The Washington Post című napilap, amely szerint Lengyelország és Csehország mellett Nagy-Britannia is a lehetséges helyszínek között szerepel.
Dátum: 2006-08-17 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:10.864294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon rakétavédelmi ügynöksége közölte, az európai földi telepítésű rakétavédelmi bázis létrehozására az iráni katonai fenyegetés elhárítása céljából van szükség. A bázis annak a pajzsnak lesz az eleme, amely a Közel-Keletről esetleg indítandó rakéták ellen nyújt védelmet.
Az amerikai rakétavédelmi pajzs földi bázisait eddig Kaliforniában, a Vandenberg légi támaszponton, és Alaszkában, Fort Greelyben hozták létre, elsősorban az észak-koreai ballisztikus rakéták ellen.
Az amerikai védelmi minisztérium 10 elfogó rakétát tervez telepíteni 2011 végéig a majdani európai bázisra. Kaliforniában és Alaszkában a tervek szerint addigra már 43 rakétaelhárító rakétát állítanak hadrendbe. Korábbi közlés szerint a közeledő rakétákat ütközéssel megsemmisítő ellenrakétákat 70 kilogrammos robbanófejjel szerelik fel.
Az amerikai rakétaelhárító rakétarendszert legutóbb július elején helyezték készültségbe, amikor Észak-Korea rakétakísérleteket hajtott végre. Az egyetlen hosszú hatótávolságú rakéta, a Taepodong-2 nem jelenthetett veszélyt az Egyesült Államokra, a kilövés után 40 másodperccel csődöt mondott és a Japán-tengerbe csapódott.
Egyes szakértők szerint az Egyesült Államokat oltalmazó rakétaelhárító pajzs nem elég hatékony, az eddigi tesztek mérsékelt sikerrel jártak. A Pentagon, amely 1980 óta több mint 92 millió dollárt költött a rendszer kifejlesztésére, elismerte, hogy a védelmi pajzs egyelőre korlátozott képességű, fejleszteni kell.
MTI - fidesz.hu