Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizalmi válságba került Gyurcsány Ferenc és kormánya

A Fidesz szerint bizalmi válságba került Gyurcsány Ferenc és kormánya, mert felélte erkölcsi tőkéjét azzal, hogy a kampányban "szöges ellentétét" mondta annak, mint amit aztán cselekedett. A Gyurcsány-csomag erkölcsileg és szakmailag is elfogadhatatlan.


Dátum: 2006-08-17 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:11.187632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szemben a kormány véleményével, Magyarországon ma nem elsősorban költségvetési gondok vannak, az csak okozat, hanem szerkezeti gondok. Ha ezeket nem orvosoljuk, akkor hiába sarcolja meg a lakosságot a kormány (tandíjjal, áfa- és gázáremeléssel), a pénzbehajtási akciók csak ideiglenes sikereket hozhatnak. Ha erre megyünk tovább, a gazdaság teljesítménye visszaesik, nő a munkanélküliek száma és a vállalkozások nagy része bekényszerül a szürke és fekete gazdaságba. Ilyen értelemben az önkormányzati választások döntenek a Gyurcsány-csomag sorsáról is. Aki a szocialistákra szavaz, az a Gyurcsány-csomagra szavaz.

Akik pedig a polgári erőket tüntetik ki a bizalmukkal, azok a helyi ügyek mellett arra is voksolnak, hogy az országnak nem erre a csomagra van szüksége. Az eredmény politikai ténnyé válik majd, amely elől - hiába sugallja már most a miniszterelnök - nem térhet ki a kormány.

Ha az emberek többsége a polgári irányzatra szavaz, akkor az azt jelenti, hogy ez a csomag megbukott és a kormánynak változtatnia kell eddigi politikáján. A miniszterelnöknek pedig egy demokráciában nem hagyhatja figyelmen kívül az emberek véleményét, azaz a választások eredményére.

A kormány és annak feje kapkod. Ezt mutatja az a tény is, hogy Gyurcsány Ferenc mai sajtótájékoztatóján az MSZP elnökével is ellentmondásba került. Hiller István korábban azt mondta, hogy csak szeptember 1.-én indítják kampányukat, ehhez képest a miniszterelnök saját bevallása szerint már augusztusban kampányol. A sajtótájékoztatón elhangzottak megerősítik azt a gyanút is, hogy az "ezert.hu" magyarázó kampány már az MSZP önkormányzati kampányának a része.

A Fidesz örülne annak, ha a miniszterelnök nem a kampánnyal, hanem például a konvergencia-programmal foglalkozna. Ha pedig már kampányol, akkor ne csak arról beszéljen, hogy mit ígér az önkormányzati választásokra, hanem szemben a tavaszi kampánnyal most abban is legyen őszinte, hogy valójában mit is fog tenni október 1-e után.

Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek