Izraeli katonák lelőttek egy palesztint
Izraeli katonák lelőttek egy palesztint csütörtökön a Gázai övezet középső részén, az al-Bureidzs menekülttábor közelében, nem messze az izraeli határtól - közölték palesztin kórházi források.
Dátum: 2006-08-17 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:12.151897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli hadsereg szerint a palesztin megközelítette a határkerítést, és a katonák többször is figyelmeztették, mielőtt tüzet nyitottak volna. A férfi gyanús táskát vitt, amelyből drótok álltak ki, de nem lehet tudni, hogy volt-e nála fegyver - tette hozzá a hadsereg.
Palesztin kórházi források elmondták: az áldozat 15-20 éves lehetett és még azelőtt meghalt, hogy a mentő engedélyt kapott volna arra, hogy a sebesültért mehessen a határtérségbe.
Az izraeli hadsereg szerdán két olyan fegyveres palesztin lelövéséről számolt be, akik a Gázai övezetből megpróbáltak behatolni Izraelbe.
Legkevesebb 178 palesztin és egy izraeli katona halt meg a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadműveletekben. A június 28-án indított műveletek célja az volt, hogy megtaláljanak egy három nappal korábban palesztin fegyveres csoportok fogságába esett izraeli katonát, és véget vessenek a Dél-Izrael ellen házilagos készítésű rakétákkal végrehajtott támadásoknak.
Hírügynökségi összesítés szerint ezzel 5331-re emelkedett a 2000 szeptemberében kitört második intifáda (palesztin felkelés) kezdete óta meggyilkoltak száma, az áldozatok nagy többsége palesztin.
MTI - fidesz.hu