Ecuadorban kitört a Tungurahua vulkán
Heves kő- és lávaeső kíséretében kitört csütörtökön Ecuadorban a Tungurahua vulkán, egy ember meghalt, 60 pedig eltűnt, több épületet betemetett a törmelék - közölte egy közeli település polgármestere.
Dátum: 2006-08-17 21:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:17.371214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juan Salazar, Penipe település elöljárója elmondta, hogy a hatóságok szerdán mintegy 3200 embert kitelepítését rendelték el, mert a tűzhányó kráterét megtöltötte a láva. A helybeliek egy része azonban vonakodott elhagyni lakhelyét.
A fővárostól, Quitótól 135 kilométerre délre lévő, 5029 méter magas vulkán legutóbb július 14-én lépett működésbe. Akkor is, miként csütörtökön, hamut lövellt ki magából, a hegyoldalon pedig lávafolyam ömlött le.
"Leírhatatlan a katasztrófa. A házak összeomlottak. A magasból aláhulló kövek megsebesítették az embereket, égési sérüléseket okoztak" - mondta Juan Salazar. Hozzátette, hogy komoly károk keletkeztek az Andokban fekvő Bilbao és Penipe településen, míg három másik, Chilibu, Chogloctuz és Palitagua nem létezik már. Minden eltűnt a felszínről.
A mentőalakulatok Penipén egy ember holttestét találták meg. Négy másik személyről úgy vélik, hogy a romok alatt hever. További hatvan ember a vulkán magasabban fekvő részén tartózkodott, de hozzájuk nem jutottak el a mentők.
MTI - fidesz.hu