Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több száz libanoni katona bevonult az ország déli körzeteibe

Több száz libanoni katona vonult be csütörtökön az ország déli körzeteibe több mint száz teherautóval, páncélozott szállító harcjárművel és terepjáró gépkocsival.


Dátum: 2006-08-17 21:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:18.333067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel az elmúlt hetek izraeli légitámadásai lerombolták a hidakat a térségben, a libanoni alakulatok hevenyészett hídon keltek át az alsó folyásán kelet-nyugati irányban haladó Lítáni folyón, amely helyenként 20-30, másutt csupán öt-hat kilométernyire csörgedezik az izraeli határtól, azzal nagyjából párhuzamosan haladva. Helyszíni jelentések szerint lelkesen integető, piros-fehér libanoni zászlókat lengető emberek virágesővel köszöntötték a térségbe bevonuló libanoni katonákat.

Az alakulatok és a katonai felszerelések egy részét tengeren szállították át Libanon északi körzeteiből a déli Szúr (Türosz) kikötőjébe, hogy az izraeli hadsereg és a libanoni síita Hezbollah szervezet 34 napos háborújában szétrombolt utak ne lassítsák le túlságosan a libanoni alakulatok délre vonulását - közölte Bejrútban a hadsereg egy szóvivője.

Az ENSZ Dél-Libanonban szolgáló, jelenleg kétezer főt számláló békefenntartó erőinek (UNIFIL) egy illetékese közölte újságírókkal, hogy mintegy 800 libanoni katona táborozott le a túlnyomórészt keresztények lakta Mardzsajún város térségében és mintegy 500 Tibnín város körül.

Az izraeli hadsereg egy szóvivője bejelentette, hogy az izraeli hadsereg megkezdte "a felelősség átadását" Libanon déli részén a bevonuló libanoni erőknek. Hozzátette, hogy az átadás több szakaszból áll majd, üteme és mértéke függ egyrészt az ENSZ-erők számára érkező erősítés ütemétől és mértékétől, másrészt pedig attól, hogy a libanoni kormány alakulatai mennyire lesznek képesek ténylegesen ellenőrzésük alá vonni az ország izraeli határhoz közel eső térségeit. Elmondta továbbá, hogy először azokat a tartalékosokat vonják ki, akiket kifejezetten a Hezbollah elleni libanoni hadjáratra mozgósítottak; péntekig az összes frissen mozgósított tartalékos elhagyja az arab országot.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es számú határozata vetett véget Libanonban a több mint egy hónapig dúló harcoknak. A múlt pénteken elfogadott határozat tűzszünetről rendelkezett. A fegyvernyugvás hétfő óta érvényben van, s kisebb incidensektől eltekintve nagyjából tiszteletben is tartják a felek. A BT-határozat értelmében a libanoni hadsereg tizenötezer katonájának és az UNIFIL szintén tizenötezresre felduzzasztandó erőinek kell gondoskodniuk arról, hogy ne újulhassanak ki a térségben az izraeli hadsereg és a Hezbollah harcai.

A libanoni hadsereg most olyan területet vesz birtokba, amelyre 38 éve nem léptek katonái. Izrael 2000-ben bekövetkezett kivonulása óta a Hezbollah uralta ezt a vidéket, azelőtt az izraeli hadsereg, azt megelőzően pedig palesztin gerillák sokasága.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek