Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európáért aranyérem Mádl Ferencnek

Mádl Ferenc köztársasági elnök péntek délután Lausanne-ban átvette az Európai Közösség atyjáról elnevezett Jean Monnet Alapítvány díját, amellyel korábban olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Helmut Schmidt vagy Valéry Giscard d'Estaing.

Dátum: 2002-11-08 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:38.671925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az 1978-ban létrehozott alapítvány Európáért aranyérmének birtokosai az európai építkezésben kiemelkedő érdemeket szerzett politikusok, köztük Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottságának volt elnöke, Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő, Helmut Schmidt volt német kancellár és Carlo Azeglio Ciampi olasz államfő. Magyar politikusok közül eddig Göncz Árpád volt köztársasági elnök kapta meg az elismerést.

A magyar államfő érdemeit Catherine Lalumiére, az Európai Parlament alalnöke méltatta.

Mádl Ferenc a kitüntetés átvételekor hangsúlyozta: az elismerés az ő felfogása szerint Magyarországnak szól. Különleges megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Jean Monnet Alapítvány aranyérmét Európa újraegyesítésének küszöbén veheti át, "akkor, amikor tíz tagjelölt országot már csak néhány hónap választ el a csatlakozási tárgyalások befejezésétől".

Az államfő a csatlakozásról szólva elismerte, hogy annak költségei valóban jelentősek, de hozzátette, hogy nem ellenszolgáltatás nélküliek. "Egyértelmű, hogy az egységes piac Közép-Európára való kiterjedése hosszabb távon egy a mainál szervesebb és kiegyensúlyozottabb gazdasági térség megvalósulását kínálja. Ez a gazdasági tömbök és a globalizáció versenyében könnyebben képes helytállni" - szögezte le.

A "nemcsak napi árfolyamon elkönyvelhető előnyök" között említette, hogy "az új tagok magukkal hozzák gazdag történelmi, nyelvi, kulturális hagyományaikat, melyeket az egység a

sokféleségben jelmondata jegyében hosszú távon is meg kívánnak őrizni. E működőképes sokféleség a további fejlődés motorja lehet, s egyben segíti Európát a jövő kihívásainak megválaszolásában - tette hozzá.

Az Európa előtt álló komoly próbatételnek nevezte Mádl Ferenc a politikai fundamentalizmust, a terrorizmust, a világot megosztó szegénységet, a demográfiai robbanás migrációs veszélyét, az egészség és a kultúra hiányát a világ sok részében, a pénztőke globalista mozgásának káros nemzetgazdasági következményeit, és a nemzeti identitás fontos értékeinek védelmét.

A kitüntetési ceremónia után Eneko Landaburu, az Európai Közösségek Bizottságának elnöke tartott előadást az Európai Unió bővítéséről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek