Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságban a békefolyamat?

A Baszk Haza és Szabadság (ETA) úgy véli, hogy egyértelmű válságba került a közte és a spanyol politikai erők között kezdődött békefolyamat.


Dátum: 2006-08-18 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:21.787383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gara című napilapban pénteken megjelent közleményében az ETA annak a véleményének adott hangot, hogy a spanyol politikai pártok kicsinyes tevékenységet folytatnak, és tulajdonképpen arra törekszernek, hogy elferdítsék és üressé tegyék a kialakult folyamatot.

A Garában - amely az ETA üzeneteit továbbítja rendszerint - a szakadár szervezet felszólította a kormányzó szocialista pártot és az ellenzékben lévő konzervatívokat, hogy befolyásuknak megfelelően munkálkodjanak a megbékélésen.

Az ETA szerint azóta, hogy március végén végén a szervezet tűzszünetet hirdetett, a madridi politikai elit nem felelőssége nagyságágnak megfelelően cselekszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek